Sub_Bar a neve annak az új rendezvényformátumnak, amelynek keretében siket, halló és nagyothalló fiatalok bulizhatnak együtt. A zene kizárólag 150 Herz alatti frekvencián szól a mélynyomókból, így inkább érezni lehet, mint hallani. Bécsben a FLUCC Wanne lokál adott helyet az első Sub_Bar koncertnek 2024. április 29-én.
Amiről egyetlen ABBA-rajongó sem akart soha lemondani, most megvalósult. Igaz, nem teljesen úgy, ahogy azt mindenki elképzelte: a legendás zenei formáció úgy tér vissza, hogy a valóságban nem láthatja őket senki. Viszont itt az új nagylemez, a Voyage, a jövő évi koncerten pedig a svéd supergroup avatarjai, az ABBAtars-ok játszanak majd Londonban. Éppen úgy, ahogy AzÜzletnek 2018-ban adott exkluzív interjúban Björn Ulvaeus azt megígérte.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek