Az elmúlt öt évben kiadott építési engedélyek alapján épült lakások jelentős részét még 5 százalékos áfával értékesíthetik a beruházók 2023 végéig, ezért a következő pár évben évente legalább 20 ezer lakás épülhet. Ez a szám azonban még mindig nem elegendő ahhoz, hogy a lakásállomány minőségromlását ellensúlyozza.
Nyolcéves rekord dőlt meg tavaly lakásépítésben, de még így sem érte el a lakásállomány megújításához szükséges mértéket. Az új lakások iránti kereslet továbbra is erős a szakértők szerint.
A Magyar falu program keretében bejelentett falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) a hazai ingatlanpiaci tranzakciók 15-18 százalékát érintheti, és elsősorban a nagyvárosoktól távolabb eső településeken jelenthet segítséget az otthont keresőknek, a főváros környéki ingatlanpiacon nem fog jelentős változást okozni a Duna House elemzése szerint.
A használt lakás vásárlására is igénybe vehető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására vélhetően a főváros környékén, a régióközpontokban és a fontosabb iparvárosokban fellendül majd az ingatlanpiac keresleti oldala.
Jöhet a kamatemelés, ami a régebben felvett hiteleknél tetemes lehet, 3-4 évvel ezelőtt ugyanis nagyrészt változó kamatozású hiteleket vettek fel a magyarok.
A lakásárak éves növekedési üteme az előző időszaki 20,8 százalékról 23,5 százalékra gyorsult a fővárosban 2018 harmadik negyedévében. A a vidéki városokban a fővároshoz képest alacsonyabb, 17,3 százalékos, a községekben 5 százalékos volt a drágulás az MNB lakásárindex legfrissebb értékei szerint.
Január első három hetében jelentősen nőtt az érdeklődés az eladó és a kiadó lakások iránt. Az ingatlan.com elemzése szerint a magánszemélyek hirdetéseinél az egy eladó lakásra 84 százalékkal, a bérbe adandó ingatlanoknál egy lakásra 112 százalékkal volt több érdeklődő, mint a múlt év azonos időszakában.
A Duna House tavaly 54 milliárd forint felett közvetített lakáshiteleket. A cégcsoport idén 20-30 százalékos bővülésre számít a lakásárak, valamint az igényelt hitelösszeg emelkedése miatt.
Az első fél évben erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 16,2 százalékkal, Budapesten pedig 20,2 százalékkal, ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak ugyanis meghaladják a makrogazdasági fundamentumok által indokoltat - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) novemberi lakáspiaci jelentésében.
Az év első kilenc hónapjában az ingatlan-adásvételek száma meghaladta a 118 ezret, ami jelentős emelkedés az előző év azonos időszakához képest, amikor 115 043 ingatlan-adásvétel történt.
A tulajdonosok nagy része ár alatt adja el az ingatlanát a Házbank.hu elemzése szerint, a számítások alapján átlagosan 2,5 százalékkal kapnak kevesebbet. Alapvető probléma, hogy az ingatlanirodák egy része csak a jutalék megszerzését tartja szem előtt eladáskor.
Idén az első fél évben 7,4 milliárd forint értékben kötött szerződést a családi otthonteremtési kedvezményre a Takarék Csoport, amely a kezdettől számítva összesen mintegy 45 milliárd forint értékben helyezett ki ilyen támogatást.
Két év alatt átlagosan több mint 25 százalékkal emelkedtek a lakásárak az V. kerületben. A használt és az újszerű otthonok drágulása idén is dinamikus...
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek