Kezdőlap Címkék Magyar cégek

magyar cégek

K&H: a cégek költségcsökkentéssel is mérsékelhetik a környezetterhelést

A hazai közepes és nagyvállalatok tudatában vannak a fenntarthatósági követelmények fontosságának, a kedvezőtlen gazdasági környezetben a vállalatok azonban elsősorban költségeik csökkentésére összpontosítanak, azonban ez is közvetve csökkenti a környezetterhelésüket - derül ki a K&H fenntarthatósági indexét megalapozó kutatásból.

MKIK: a cégek háromnegyede áremelést tervez

A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos, valamivel több mint negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol - ismertette januári felmérésének eredményeit az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).

MKIK: a hazai cégek 98 százaléka számít működését akadályozó tényezőre

A hazai vállalkozások 98 százaléka számít működését akadályozó tényező megjelenésére a 2022 októberét követő félévben. Növekvő arányban számolnak a nyersanyag- és energiaárak emelkedésével, az árfolyamok kedvezőtlen alakulásával, valamint a kereslethiány növekedésével, ugyanakkor kevesebben tartanak a munkaerőhiánytól - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

Opten: megéri a fenntarthatósági elvárásokhoz igazítani a cégek működését

Rövid távon költségekkel jár, mégis megéri a cégek működését a fenntarthatósági elvárásokhoz igazítani - közölte az Opten.

K&H: keveset tesznek a fenntarthatóságért a hazai cégek

Magyarországon a cégvezetők többsége már felismerte, hogy a fenntarthatóság jelentős befolyást gyakorol a gazdasági életre, amivel foglalkozni kell, de jóval kevesebben vannak azok, akik tényleges lépéseket is tesznek érte - mondta a K&H fenntarthatósági programjának vezetője sajtótájékoztatón.

Ultrakonzervatívak a magyar cégek a számlázás terén

A Grant Thornton globális üzleti- és adótanácsadó cég magyarországi irodájának tapasztalatai alapján a magyar vállalatok számlázási gyakorlata még többnyire az évtizedekkel ezelőtt kialakított számviteli szabályokon és mindennapos rutinon alapszik, amit ma kiegészít a szkennelés és a PDF számlaképek emailen történő továbbítása. A cég szakértői úgy látják, hogy az e-számlázás további népszerűsítésére van szükség, mert ezzel komoly pénzügyi megtakarítást és hatékonyságnövelést érhetnek el a magyar vállalatok, nem beszélve arról, hogy a kevesebb papír felhasználásával környezetvédelmi erőfeszítéseket is tehetnek.

Felmérés: a magyar cégek többsége fenyegetésnek érzi a háborút

A szomszédban kitört háború a válaszadó cégek jelentős többsége szerint egyértelműen negatív hatással van üzletmenetére: a megkérdezettek 26 százaléka nagyon negatív, 46 százalékuk kissé negatív hatásról számolt be, további 27 százalékuk egyelőre nem lát érdemi hatást - ismertette felmérésének eredményét a GKI Gazdaságkutató Zrt.

MKIK: tízből nyolc cég tervez béremelést az idén

Az idén a cégek 81 százaléka tervez béremelést, 18 százaléka jelezte, hogy nem változtat a béreken, míg 1 százaléka csökkenésre számít - derült ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzéséből.

Vállalati várakozások. Újra a régi a nagyok optimizmusa

Tovább nőtt a cégek optimizmusa a második negyedévben: 6 pontra emelkedett a nagyvállalati növekedési index értéke. Ilyen magasan utoljára a vírus berobbanása előtt volt a mutató - közölte a K&H.

Leépítés helyett létszámbővítés – a kkv-k is optimisták

Magyarországon a cégek átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni munkaerőállományukat április és június között - derül ki a ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzéséből.

CIB: tizedével csökkent a magyar cégek bevétele

A hazai vállalkozások bevétele átlagosan 11,4 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány okozta válság kezdete óta, de a cégvezetők többsége fellendülést vár, és nem kényszerült elbocsátásokra - közölte a CIB Bank saját kutatása alapján.

Konjunktúraindex. Optimistábbak a magyar cégvezetők

Júliusban mínusz 6 pontra emelkedett az áprilisi mínusz 18-ról a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) negyedéves konjunktúramutatója, ami azt mutatja, hogy javultak a cégvezetők várakozásai.

Járvány és CSR – Nyílnak a pénztárcák

A világ számos országában a kormányok által kivetett ágazati különadók ellenére, illetve ezekkel együtt a jelentősebb világcégek, a jól ismert márkák tulajdonosai egyre mélyebben nyúlnak a zsebükbe. Jól „vizsgáznak” a hazai cégek is. A társadalmi felelősségvállalás, a CSR a témája dr. Gonda György vezetési tanácsadó írásának.

MKIK – Optimistábban kezdték az évet a cégvezetők

Megszakadt az üzleti bizalom szintjének egy éve tartó visszaesése, a cégvezetők várakozásai januárban már javultak: 26-ról 32 pontra emelkedett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) negyedéves konjunktúramutatója.

Szijjártó Indonéziában. Félmilliárd dolláros alap magyar cégeknek

Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros befektetési alapot hoz létre, hogy a magyar vállalatok szervezetten vehessenek részt az ázsiai ország közlekedési és vízgazdálkodási infrastrukturális fejlesztéseiben - jelentette be Szijjártó Péter.

Optimisták a magyar cégvezetők

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar cégek a gazdaság várható alakulásáról, közel harmaduk belátható időn belül egyáltalán nem számít recesszióra - derült ki az Intrum kutatásából.

Friss

Energiatárolási beruházásnál kapott megbízást a Siemens Zrt.

A dunántúli Litéren épül az akkumulátoros egység, melyhez a...

Digiméter kutatás – A magyar vállalkozások digitalizációs lemaradásban vannak

A Digiméter - Digitális Versenyképességi Mutató 2020-ban indult mérési rendszer, amelyet a SmartCommerce Consulting, a Reacty Digital, az eNET és a Virgo alapított.

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

Együttműködési megállapodást írt alá az MKT és a METU

A most megkötött megállapodás célja a METU oktatási, tudományos és innovációs tevékenységének, valamint a kutatási eredmények disszeminációjának folyamatos fejlesztése, erősítése.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.

Jóváírásokkal és ajándékokkal küzdenek a bankok a fiatalok kegyeiért

A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte...