Kezdőlap Címkék NAIK

NAIK

Negyedével drágult a búza – egy év alatt

A búzáért és a kukoricáért az egy évvel korábbinál 25-27 százalékkal kell többet fizetniük a felvásárlóknak, de drágult a szója, a napraforgó és a repce is.

Nemzeti Agrártehetségek – hat díjazott

Egyenként másfél millió forinttal díjazott három doktoranduszt és három fiatal kutatót az agrártehetségek versenyén a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK).

Jól termett, mégis drágulhat a kukorica

Bár a tavalyinál várhatóan nagyobb lesz a hazai kukoricatermés, a növekvő globális kereslet miatt áremelkedésre számítanak a termelők.

Parlagfű. Kötelező az irtás, nincs türelmi idő

Fontos a korai védekezés, ezért idén megszűnt a földtulajdonosok és földbérlők kötelező parlagfűirtására vonatkozó türelmi idő - közölte a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója.

Kevesebb hektáron vetettek a gazdák

A tavalyihoz képest több mint 200 ezer hektárral kisebb területen vetettek a gazdálkodók tavasszal, az előirányzott vetést május közepére szinte mindenütt be is fejezték - írta a Világgazdaság a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) jelentésére hivatkozva, amely a falugazdászok felmérésein alapul.

Mesekönyv az agráriumról. A búza útja – Kis barátok nagy küldetésben

A színes rajzokkal illusztrált mesekönyv három szántóföldön élő jóbarát szemszögéből mutatja be a búza útját a vetéstől, az aratáson át egészen addig, amikor kenyér kerül az asztalra. 

Az idén bántóbb a parlagfűvirágzás

Az időjárás kedvez a parlagfűnek, az allergiásokat már bántó pollen mennyiségének húszszorosa lehet a terhelés.

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább