Kezdőlap Címkék Német vállalatok

német vállalatok

Egyre kevesebb német cég tervez áremelést, tovább lassulhat az infláció

Kevesebb vállalkozás tervezett Németországban áremelést decemberben, mint egy hónappal korábban, ami az általános drágulás lassulását jelzi előre - mutatta ki egy friss felmérés.

Johannes Haindl: fontos, hogy Európa válságállóbb és versenyképesebb legyen

A német nagykövet szerint nem véletlen, hogy a német vállalatok kedveltek Magyarországon, mint ahogyan az sem, hogy a kereskedelmi forgalom megkétszereződött kilenc év alatt a két ország között, aminek következményeként a német partneri toplistán Oroszországot, Törökországot és Japánt is megelőzte Magyarország. Interjú.

Varga Mihály: a német cégek bíznak a magyar gazdaságban

A Magyarországon működő német, illetve külföldi vállalatok továbbra is bíznak az ország gazdasági teljesítményében. A cégvezetők - akárcsak a kormány - az idei magyar növekedést a régiós átlagnál magasabbra várják - mondta a pénzügyminiszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) online eseményén.

Hangulatindex. Tisztult az ég Németország felett

Februárban a vártnál nagyobb mértékben javult az üzleti hangulat a németországi vállalatok körében - jelentette a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete.

Jön a női kvóta a német cégeknél?

A német kormány kötelező női kvótát vezetne be a nagyvállalatok igazgatótanácsában egy szerdán elfogadott törvényjavaslat alapján.

Német utazási irodák: csak minden tizedik bízik a túlélésben

A német vállalatok 15 százaléka érzi magát egzisztenciális veszélyben a koronavírus-válság miatt, a legnagyobb arányban az utazási irodák - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.

Német kamara: nem lesz gyors felpattanás

Nem kerülhet sor V-alakú konjunktúrára, azaz meredek visszaesést követő gyors talpraállásra Németországban. Inkább a helyzet lassú és körülményes javulására kell számítani - összegezte felmérésének eredményét a német kereskedelmi és ipari kamarák szervezete.

Korona-vírus. Az üzletek üresek, a gyárak leállnak

A német vállalatok egyre jobban érzik a korona-vírus hatásait. Az Adidas bevétele például 85 százalékkal esett vissza Kínában. Autóból 20 százalékkal kevesebbet értékesítettek. A VW mind az öt kínai üzemében áll a termelés.

Friss

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).