Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Egyre kevesebb német cég tervez áremelést, tovább lassulhat az infláció
No menu items!

Egyre kevesebb német cég tervez áremelést, tovább lassulhat az infláció

Kevesebb vállalkozás tervezett Németországban áremelést decemberben, mint egy hónappal korábban, ami az általános drágulás lassulását jelzi előre – mutatta ki egy friss felmérés.

A müncheni ifo gazdaságkutató intézet úgynevezett vállalati árvárakozási indexe a gazdaság egészét tekintve 40,3 pontra csökkent a novemberi 46,2 pontról.

Az index azt mutatja meg, hogy a vállalatok mekkora része tervez áremelést a következő három hónapban. Úgy számítják ki, hogy az árcsökkentést tervező vállalatok százalékos arányát kivonják az áremelésre készülő vállalatok százalékos arányából.

Ágazatok szerint a feldolgozóiparban és az építőiparban csökkent leginkább a mutató értéke, 53,2 pontról 42,0 pontra, illetve 38,4 pontról 28,3 pontra. Jelentős csökkenést regisztráltak a kereskedelemben is, ahol 50,6 pontról 42,0 pontra süllyedt az index. A szolgáltatási ágazatban 41,4 pontról 38,1 pontra csökkent a vállalati árváltozási index.

A fejlemények azt jelzik, hogy a következő hónapokban fokozatosan lassulhat a termelői és a fogyasztói árak emelkedése, az infláció azonban így is magas marad

– mondta Timo Wollmershäuser, az ifo konjunktúra-előrejelzési számításokkal foglalkozó vezetőjét.

Az infláció decemberben 8,6 százalék volt Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) számításai szerint. Ez jelentős csökkenés a novemberi 10,0 százalékhoz képest. Elemzők nagyobb, 9,1 százalékos inflációt vártak decemberre.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.