A fiatalok pénzügyi tudatosságának erősítése érdekében hetedik alkalommal hirdeti meg Mesterecset pályázatát a Magyar Államkincstár. A pályázók hagyományos és digitális technikákkal is versenybe szállhatnak a díjakért, akár rajzzal, fotóval és kollázzsal is nevezhetnek. Idén a kincstári szolgáltatások és a megtakarítás a két téma - közölte a Kincstár.
A hónap végéig ismét megnyílt a lehetőség pályázatok beadására a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban. A szabad vállalkozási zónákban vagy az ötezer lakos alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak május 31-ig - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust, ezúttal Pest megyei panziók építésére pályázhatnak a vállalkozások 1,8 milliárd forintos keretösszegre - jelentette be a pénzügyminiszter.
Önkormányzati tulajdonban lévő utak, hidak építésére, felújítására és járdák építésének, felújításának anyagtámogatására pályázhatnak az ötezer, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások a Magyar falu programban - közölte a Miniszterelnökség.
Négyszázezer forintot nyerhet az a három felsőoktatásban részt vevő hallgató, akik energia témakörben a legjobb munkákat küldik be a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pályázatára.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek