Kezdőlap Címkék Pénzügyminisztérium

Pénzügyminisztérium

Minden automatát be kell kötni a NAV-hoz

A pénzügyi tárca tovább folytatja a gazdaság fehérítését, a jövőben újabb automatákat, például a parkolókban és az autómosókban üzemelőket kötik majd be a NAV rendszerébe - mondta a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

Másfélmillióan használták az e-SZJA rendszert idén

Csaknem 30 százalékkal nőtt az e-SZJA rendszert használók száma, az idén 1,5 millióan, tavaly 1,1 millióan nyújtották be határidőre a rendszeren keresztül a személyi jövedelemadó bevallásukat.

Munkaerőpiaci reformprogram: három újabb megyét vontak be

A munkaerőpiaci reformprogram segítségével bővülhet a foglalkoztatás Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Heves megyében is - jelentette be a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára Szolnokon.

Államháztartás – 103 milliárdos többlet áprilisban

A központi alrendszer április végi, 6760,9 milliárd forintos bevételei 13,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg a 6799,9 milliárd forintot elérő kiadásai 3,7 százalékkal elmaradtak a tavaly azonos időszakitól.

Pályázat kkv-knak – 15 milliárd forint napelemes rendszerekre

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak napelemes rendszerek telepítéséhez a mikro-, kis- és középvállalkozások. Egy beruházáshoz 1,5 és 3 millió forint közötti összeget lehet elnyerni, a rendelkezésre álló keretösszeg 15 milliárd forint.

Varga: Lassult a világgazdaság, itthon 5,3 %-os a GDP-növekedés

A Magyarország első negyedéves gazdasági teljesítménye az Európai Unióban az élen áll. A KSH az első három hónapban 5,3 százalékos GDP-bővülést mért, amelynek hátterében elsősorban a beruházások, az export és a munkahelyek számának bővülése, a bérek emelkedése áll. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy mindez a világgazdaság lassulása ellenére következett be.

PM: az uniós átlagot 2 százalékkal meghaladó növekedés a cél

A magyar gazdaság tartósan magas ütemű bővülést ér el, tavaly a magyar gazdaság 4,9 százalékkal nőtt. Cél, hogy a jövőben a bővülés legalább 2 százalékponttal meghaladja az Európai Unió átlagos növekedési ütemét.

Államháztartás – Többlet áprilisban, hiány az első négy hónapban

Áprilisban az államháztartás központi alrendszerében 102,9 milliárd forint többlet keletkezett, ezzel a négyhavi hiány 39 milliárd forint volt, ami összhangban van a kormány várakozásaival.

Pénzügyi tudatosságot fejlesztő honlapot indított a PM

A pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiához kapcsolódva a Pénzügyminisztérium lakossági tájékoztató és szolgáltató internetes honlapot indított Okosan a pénzzel! címen.

Nyugdíjcélú állampapír. Infláció feletti hozam – ősztől

Ősszel kerülhet piacra a nyugdíjcélú állampapír, a bevezetés részleteit a következő hónapokban hozzák nyilvánosságra - közölte a Pénzügyminisztérium  pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Költségvetés. 2019 első negyedév, 142 milliárdos hiány

Márciusban 209,3 milliárd forintos hiány keletkezett az államháztartás központi alrendszerében, így a február végi 67,3 milliárd forintos többlettel együtt az első negyedév végén 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés - közölte a Pénzügyminisztérium.

Épületenergetikai pályázat – tízmilliárdos támogatás kkv-knak

Elindult a "Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása"  című pályázati felhívás társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, a vállalkozások összesen 10 milliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak majd.

Szja-bevallás: 30 ezer szervezetnek felajánlható az egy százalék

Bár még csak három hét telt el azóta, hogy az adófizetők az interneten megnézhetik a NAV által készített adóbevallási tervezetüket, már közel egymillióan rákattintottak a nyomtatványra, negyedmillióan pedig már az egy százalékaik felajánlásáról is rendelkeztek.

Munkaerőpiaci program. Újabb három megyét vont be a kormány

Nógrádra, Hevesre és Jász-Nagykun-Szolnokra terjeszti ki a Pénzügyminisztérium az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak hatékonyabb elhelyezkedését célzó programját, amelybe a 2020 tavaszáig az egész országot be kívánja vonni.

Pest megye. Kétmilliárdból épülnek és újulnak meg piacok

Húsz Pest megyei település több mint 2,2 milliárd forintot nyert el élelmiszerpiac építésére és fejlesztésére.

15 milliárd támogatás a kkv-k napelemes fejlesztéseire

Elindult a "Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban.

MFB hitelprogram kkv-knak: megháromszorozódott a hitelmaximum

A teljes futamidő alatt nulla százalékos kamattal igényelhető hitelt elsősorban eszközbeszerzésre, korszerűsítésre és kezdő vállalkozások beindítására lehet felvenni. Az eddigi 50 millió forintról 150 millió forintra emelkedett az igényelhető hitel maximuma.

PM-államtitkár: a csoportos adózással milliárdokat takarítanak meg a cégek

Több mint ezer cég döntött úgy, hogy áttér az idei évtől választható kedvező, úgynevezett csoportos társasági adózásra, ezzel összesen akár 15 milliárd forint megtakarítás is elérhetnek - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

PM: nincs veszélyben a hiánycél

Semmilyen veszély nem fenyegeti jelenleg az idei évre tervezett 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycélt - így kommentálta Adorján Richárd költségvetésért felelős helyettes államtitkár az államháztartás frissen közzétett adatait az M1 aktuális csatornán pénteken. 

Átvilágítják a bankok az összes ügyfelüket

Nyártól nem indíthatnak banki műveleteket azok az ügyfelek, akiket a pénzintézetek nem azonosítottak teljeskörűen - hívta fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium közös sajtóközleményében.

Friss

PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok erősödése kiemelt fontosságú mindkét ország számára - jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára, miután kereskedelmi együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Wu Jianggal, Shandong Dihao International Investment Limited Company képviselőjével a szaktárca tájékoztatása szerint.

Az egyéni vállalkozók, őstermelők is használhatják az szja-bevallási tervezeteket

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez.

Tőzsde – Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén; a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.