Kezdőlap Hírek Vadállatok kereskedelme. Döntöttek Vietnamban is
No menu items!

Vadállatok kereskedelme. Döntöttek Vietnamban is

Már Vietnámban is tilos lesz vadállat húsával kereskedni

Betiltják a vadon élő állatok kereskedelmét Vietnamban, és bezárják a vadállatokat árusító falusi piacok ezreit is a délkelet-ázsiai országban. A döntésben szerepe lehet a koronavírus-járványnak.

Nguyen Xuan Phuc miniszterelnök rendeletben tiltotta be a vadon élő állatok importját, vadászatát, leölését, fogyasztását, adásvételét, szállítását, tárolását, reklámozását mind a piacokon, mind az online térben.

Természetvédelmi szervezetek régóta követelték a kormánytól, hogy tiltsa be a vadon élő állatokat árusító piacokat és az ilyen állatokkal, testrészeikkel folytatott internetes kereskedelmet. A koronavírus-járvány megjelenése után közös petícióban szólították fel a hanoi vezetést a cselekvésre, és felhívásuk a jelek szerint meghallgatásra talált.

Ez az első eset, hogy a kormány minisztériumok és más hatóságok tucatjait mozgósította a vadállatokkal folytatott, évek óta pusztító hatással járó és aggodalomra okot adó kereskedelem problémájának tevőleges megoldására – közölte a WildAid természetvédő szervezet vietnami képviselője.

A természetvédők szerint a tilalomnak aktualitást ad a koronavírus-járvány, amelynek keletkezését összefüggésbe hozzák vadon élő állatok húsának fogyasztásával.

A VNA vietnami hírügynökség jelentése szerint a miniszterelnök felszólította az illetékes minisztériumokat, hogy vegyék fontolóra az illegális vadkereskedelemért járó büntetési tételek szigorítását is.

Vietnamban szerte az országban ezrével működnek olyan kisebb piacok, amelyeken vadon élő állatokat árusítanak élelmezési célra vagy társállatnak, és virágzik az online piac is.

Egy felmérés szerint a vietnamiak 15 százaléka vásárolt vadon élő állatot a megkérdezése előtti egy évben, vagy ismer olyan személyt, aki így tett.

Thaiföld mellett Vietnam a térség egyik fő vadkereskedelmi központja, ahol főleg teknősökkel, cibetmacskákkal, tobzoskákkal és madarakkal kereskednek, de az ország jelentős felvevőpiaca az elefántcsontnak és az orrszarvútülöknek is.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott.

Bezárta a kiskaput az online Árfigyelő rendszer

GVH: az Árfigyelő az adott üzletlánc boltjainak 80 százalékában alkalmazott árak alapján határozza meg a legalacsonyabb árat

Mentavill Expo: a lakossági piac bezuhant az ipari megrendelések nem csökkennek a villanyszerelőknél

Az épitőipari visszaesés, a lakásépítések számának csökkenése a villanyszerelők számára is olyan kihívást jelent, amelyre naprakész piacismerettel és a megszokottól eltérő üzletpolitikával lehet csak eredményesen reagálni.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a tőzsde az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 30,59 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 57 699,78 ponton zárt kedden.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.

Nemzetközi díjat nyert a Pénzmúzeum

Megnyitása óta eltelt másfél évben az 50 látványos installációval működő Pénzmúzeum eddig több mint 135 ezer látogatót fogadott.