A COVID járvány hatására Magyarországon a digitális egészségügy több évet lépett előre, nemzetközi összehasonlításban is kezdünk felzárkózni az élvonalhoz – vallja Remete Gergő, aki a PwC Magyarország közszolgálati tanácsadási területének tagja, egészségügyi tanácsadási vezető. Mint fogalmazott, a felzárkózás a mesterséges intelligencia egészségügyi alkalmazásában is elindult, ahol a mesterséges intelligencia megjelenése nem az orvosok ellen, hanem az orvosokkal együtt a páciensekért dolgozik. Interjú.
A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.
A mai modern AI-rendszerek már képesek a felhasználói szándékot és érzelmeket is felismerni, így a használat teljesen átalakult: nem kódokat, hanem emberi kérdéseket kell megfogalmazni.

A folyamatos csökkenést viszont most már elsősorban az okozza, hogy az alacsonyabb hitelösszeg-sávoknál is egyre lejjebb nyomják a kamatokat a pénzintézetek.
Az Étrend – Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, a Szolnoki Szakképzési Centrummal, a Debreceni Egyetemmel és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával közösen hirdeti meg a 2026-os Magyarország étele szakácsversenyt, a Szakma Ifjú Mestere tanulóversenyt, valamint az „Egyszer volt, hol nem volt…” rajzpályázatot.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek