Értékesítési rekordot ért el BMW Group Magyarország az első negyedévben, 2025 januárja és márciusa között a márka hazai forgalmazója a tavalyi év hasonló időszakával összevetve 9,6 százalékos növekedést ért el 1501 darab modell értékesítésével
A légi taxik a jövő piacának számítanak. De még mindig nem világos, hogy mely hajtómodellek fognak érvényesülni. A Rolls-Royce most arra törekszik, hogy a repülő járművek meghajtási rendszereinek vezető gyártója legyen.
1,7 milliárd forint összegű állami támogatást kapott a Rolls-Royce annak érdekében, hogy a vállalat tovább folytathassa kutatási és fejlesztési programjait, illetve hogy mérnöki megoldásaival forradalmasítsa a teljesen elektromos és hibrid-elektromos légiközlekedést. A Nemzeti Befektetési Ügynökség, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium által biztosított pályázati támogatásnak köszönhetően további 20 új munkahely nyílik mérnökök számára a vállalat budapesti telephelyén, ahol a fenntartható repülés jövőjét formáló technológiai megoldásokon dolgoznak.
Több porjektjét, köztük a debreceni gyár építését is elhalasztja a BMW, mivel az első negyedévben jelentősen csökkentek a csoport eladásai, és a konszern további visszaesésre számít.
Eladási rekordot ért el tavaly a BMW, elsősorban az SUV modellek kínai sikerének köszönhetően - jelentette be Pieter Nota, a konszern értékesítési igazgatója.
Növelte eladásait júliusban és az év első hét hónapjában a BMW Group. Az idei júliusi volt az adott hónapra vonatkozó legnagyobb eladási szám az autógyár történetében.
Sorban a kilencedik első negyedévi kiszállítási rekord mellett is jelentős eredménycsökkenést könyvelt el az első negyedévben a BMW AG személygépkocsi üzletága a várható uniós kartellbírságra elkülönített milliárdos összeg miatt.
Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek