A Stonehenge 4500 éves kőoszlopainak első átfogó geológiai elemzése feltárta a páratlan őskori építmény néhány jellegzetességét, amelyek magyarázatot adnak, miként álltak ellen az időjárásnak és maradtak fenn a kőkolosszusok.
Bronzkori sírokat, újkőkori edényeket tártak fel az angliai Stonehenge mellett tervezett alagút környékén az építést megelőző feltárást végző régészek - számolt be róla a The Guardian.
Hangszerré alakított emberi combcsontot találtak egy Stonehenge közelében feltárt sírban, ami arra utal, hogy a bronzkorban ereklyeként őriztek emberi maradványokat.
Nagyszabású őskori ünnepi rituálék bizonyítékait találták a nagy-britanniai Stonehenge-nél, melyek alapján ott lehetett a szigetek legkorábbi tömeges ünnepeinek központja.
Brit tudósoknak sikerült megállapítaniuk a Stonehenge köveinek korát és pontos származási helyét. Eredményeik alapján megkérdőjeleződik az a korábbi feltételezés, hogy a köveket hajón szállították Walesből az angliai síkságra.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...