Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H a magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
Az Európai Bizottság indokolatlanul optimista értékelést hagyott jóvá a helyreállítási alap eddigi működéséről, miközben rendkívül körülményes és lassú ezeknek a forrásoknak a kihelyezése - közölte a pénzügyminiszter Brüsszelben.
Az európaiak az egészségügy, az energiaellátás, a környezetvédelem, az éghajlatváltozás, valamint a foglalkoztatás területeire fordítanák a legtöbb támogatást a Next Generation EU nevű uniós helyreállítási eszköz keretéből - derült ki az Európai Bizottság Eurobarométer-felméréséből.
Megvalósultak a magyar kormány által júniusban kitűzött célok - jelentette ki a területfejlesztési miniszter, miután az uniós tagállamok nagykövetei pozitívan értékelték a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar helyreállítási tervet.
Az uniós tagállamok nagykövetei pozitívan értékelték a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar helyreállítási tervet és annak hivatalos elfogadását javasolták az Európai Unió Tanácsának.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a lengyel helyreállítási eszközök kifizetésének technikai feltételeit tartalmazó operatív megállapodást, ez formálisan lehetővé teszi az első lengyel kifizetési kérelem benyújtását - közölte Grzegorz Puda uniós alapokért és regionális politikáért felelős lengyel miniszter.
Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb állama közé kerülhet - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén, az Országházban.
Az Európai Bizottság támogatja a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar terv elfogadását, ami bizonyos feltételek teljesülése esetén 5,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás felhasználását teszi lehetővé Magyarország számára. A testület viszont fenntartja további 7,5 milliárd euró zárolását.
Az Európai Parlament szerint az uniós pénzek felhasználását érintő aggályok eloszlatására javasolt 17 magyar intézkedés nem elegendő az Európai Unió pénzügyi érdekeit fenyegető rendszerszintű kockázatok kezeléséhez, még akkor sem, ha azokat teljes mértékben végrehajtják.
Sajtóértesülések szerint az év végéig aláírhatják azokat a megállapodásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarország jövőre hozzáférhessen az uniós forrásokhoz - mondta a területfejlesztési miniszter.
Nincsenek veszélyben az Európai Unió kohéziós és agrártámogatási alapjából Lengyelországnak járó források - jelentette ki szerdán Radoslaw Fogiel, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt szóvivője az ügyben megjelent sajtóértesülésekre reagálva.
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy függesszék fel a Magyarországnak szánt uniós források egy résznek a kifizetését az uniós pénzeszközökkel való rossz gazdálkodással kapcsolatos aggályok miatt.
Minden eddiginél szigorúbb és átláthatóbb rendszert hoznak létre az uniós pénzek felhasználására és az uniós közbeszerzések ellenőrzésére - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
A kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az Európai Unióból érkező források utólagos kifizetése a központi költségvetés likviditási helyzetét nagyban befolyásolja, a pénzek megelőlegezése az elmúlt években jelentős finanszírozási kihívást jelentett a költségvetés számára - mutatott rá az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legújabb elemzésében.
Csaknem 170 vizsgálatot folytatott le tavaly az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), és több mint 370 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot. Magyarországon kilenc lezárt vizsgálatból hét esetében született OLAF-ajánlás visszafizettetésre.
A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,
Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.
A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,
A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.
Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.
Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.
Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek