Kezdőlap Gazdaság Csányi Sándor: nagy szükség lenne az európai uniós forrásokra
No menu items!

Csányi Sándor: nagy szükség lenne az európai uniós forrásokra

Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden, csütörtökön azt mondta, hogy nagy szüksége lenne az országnak az európai uniós forrásokra, a kormány “mindent megtesz”, hogy a megállapodás létrejöhessen az unióval.

Véleménye szerint nagy probléma lenne, ha a helyreállítási alap forrásairól év végéig nem sikerülne megállapodni, az uniós pénzek elmaradása 0,5 százalékkal csökkenthetné a gazdasági növekedést, növelné a cds-felárakat, a forintra pedig további leértékelődési nyomást gyakorolna.

Felidézte, hogy az elmúlt hét évben 57 milliárd euró, évente a GDP 4,5 százalékának megfelelő összeg érkezett az Európai Unióból az országba.

Csányi Sándor megjegyezte, hogy Magyarország gazdasága erősen integrálódott az európai gazdaságba – az export 75 százaléka a kontinensre irányul, az import 72 százaléka pedig onnan jön -, így az ország “osztozik Európa sorsában”.

Az LNG, azaz a cseppfolyósított gáz soha nem lesz olyan olcsó, mint a vezetékes, így Magyarország és az EU csak veszíteni tud a jelenleg kialakult helyzeten – vélekedett utalva arra, hogy a kontinens versenyképességének a csökkenése várható.

A világgazdaság kilátásai nem túl kedvezőek, majdnem biztos, hogy globális, európai és magyarországi szinten is recesszió következik – vetítette előre. A legnagyobb problémát a bankvezér szerint az infláció jelenti.

A járvány miatt világszerte erős stimulusok voltak, az ellátási láncok zavara miatt kapacitásproblémák jelentkeztek, ezen felül pedig az áruvásárlások aránya emelkedett, sok leálló szektorban pedig munkaerőhiány lépett fel – összegezte az infláció hátterében álló folyamatokat. A háború csak tetézte a problémákat – tette hozzá.

Ami a bankrendszert illeti Európa súlya ezen a területen csökkent: 2010-ben még az öt legnagyobb bank európai volt, 2021-re azonban négy kínai és egy USA-beli került fel a lista élére – hívta fel a figyelmet a bankvezető. Az európai bankok növekedése és jövedelmezősége is alacsony; mára egy egységnyi profit megtermeléséhez kétszer annyi tőkére van szükség, mint 2007-ben – világított rá.

A magyar bankszektor mérlegfőösszege 2010-hez képest majdnem megduplázódott, ebben nagy szerepet játszottak a támogatott hitelek – fejtette ki. A különféle banki termékek igénybevétele a növekedés ellenére alacsony, megfelelő tőke és likviditás megléte esetén lenne még tér a növekedésre – vélekedett.

Csányi Sándor beszélt arról is: ahogy a devizahiteleknek, a forinthiteleknek is megvan a kockázata, és jelezte, hogy nem megoldás az ársapka bevezetése, illetve az sem fenntartható, hogy egyes ágazatok ne fizessék vissza a hiteleiket. Azzal folytatta, hogy egyes kormányzati intézkedések, így a különadók versenyhátrányt okoznak a hazai pénzintézeteknek, ami a gazdaság szereplőire, a hitelfelvevőkre is kedvezőtlenül hat, a jogrend kiszámíthatatlansága pedig szintén problémák forrása.

“Úgy érzem, nem látja mindenki tisztán a gazdaság-irányításban, hogy a bankszektor nehéz helyzetben van, alacsony a jövedelmezősége, nem éri meg ide befektetni. Nem hiszem, hogy akik a 2008-as válság kompenzálására ide betettek pénzt, még egyszer megfogják ezt tenni. Mi itt vagyunk, mi nem tudunk elmenni, nekem még kedvező is, ha néhányan elhagynák az országot, de a gazdaságnak nem” – így fogalmazott.

A bankvezető elmondta, hogy az OTP csoport a régióban 2021-ben szinte minden területen vezető szerepet töltött be, a legmagasabb volt a tőkére vetített megtérülése és a nettó hitel növekedése, legalacsonyabb a költségmutatója. A pénzintézet “túléli a jelenlegi nehézségeket és megerősödve fog kikerülni a helyzetből, nem jó azonban a magyar gazdaságnak, hogy beszűkül a bankszektor hitelezési kapacitása” – összegezte Csányi Sándor a vándorgyűlésen. (MTI)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Didim – Az Égei-tenger titkos ékszere, ahol az időtlen nyár vár rád

Az Égei-tenger partján, Aydın tartományában megbújó Didim igazi rejtett kincs Türkiye térképén. Ez a bájos tengerparti város a paradicsomi nyugalom megtestesítője: aranyló homokos strandjaival, lélegzetelállító természeti környezetével és lenyűgöző történelmével rabolja el a szíveket.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Gombabemutatóval bővült a garadnai Erdészeti Gyűjtemény

Új tárlattal bővült az ÉSZAKERDŐ Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Vasút Garadna végállomásán található Erdészeti Gyűjtemény.
Hirdetés

Hírek

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Energiaszakértők a jövő otthonaiért – újabb képzés indul Bécsben

A bécsi székhelyű DIE UMWELTBERATUNG, azaz a Környezettanácsadó Szolgálat 2025 őszétől ismét elindítja alapképzését és haladó tanfolyamait energiatudatos szakemberek számára.

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,