Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Daimler. A kompakt Mercedesek sikere javított az eladásokon
No menu items!

Daimler. A kompakt Mercedesek sikere javított az eladásokon

Bíztató eladási számokkal indította az év második felét a Daimler a nem túl rózsás első fél év után. Elsősorban az új kompakt Mercedes-Benz modellek piaci sikerének köszönhető a javulás.

Mercedes-Benz A osztály

A Daimler beszámolója alapján júliusban 189 ezer Mercedes-Benz márkájú autót értékesített a konszern, 12,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A javuló eladási számokhoz a 13 százalékkal megnövekedett kínai értékesítések mellett az észak-amerikai és az európai forgalom is hozzájárult.

Az eladások növekedése elsősorban a Mercedes-Benz márka A és B osztályában bemutatott új modellek piaci sikerének volt köszönhető. A küszöbön álló modellváltás a két modellosztály forgalmát az év első felében számottevő mértékben visszavetette. A nagyobb SUV modelleknél pedig júliusban már kevésbé csökkentek az értékesítések, mint az év első felében.

Az eladások júliusi javulásával együtt is az év első hét hónapjában leszállított 1,32 millió Marcedes-Benz autóval még 2,4 százalékkal áll mínuszban a Daimler az egy évvel korábbi forgalmához képest. A Smart márkával együtt az évből eltelt hét hónap alatt értékesített 1,39 millió autó 2,8 százalékkal marad el a 2018-as megfelelő periódusban eladott mennyiségtől.

Britta Seeger a Daimler személygépkocsi üzletágának értékesítési igazgatója a beszámoló alkalmából jelezte, hogy az idei teljes évre a konszern a tavalyival nagyjából megegyező értékesítési volument irányzott elő.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.