Kezdőlap Hírek Debrecen. Már a vaskorban éltek a leendő BMW-gyár helyén
No menu items!

Debrecen. Már a vaskorban éltek a leendő BMW-gyár helyén

Három egykori település maradványaira bukkantak a régészek a BMW Group leendő zöldmezős beruházásának is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén – közölte az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ.

Tájékoztatásuk szerint a 400 hektáros területen a debreceni Déri múzeum szakembereinek irányításával három múzeum 150 munkatársa vesz részt a feltárásban.

A beruházási területen összesen 15 régészeti lelőhelyet regisztráltak, a terület előkészítéshez kapcsolódó földmunkák által érintett területeken teljes felületű megelőző feltárások ebből elsődlegesen 11 lelőhelyet érintenek összesen több mint 240 ezer négyzetméteren.

A beruházási terület régészeti feltárásain jelenleg 9 régészeti feltáró csapat dolgozik 10-11 régész vezetésével.

A feltárások eredményei alapján eddig két fő régészeti korszak maradványaira bukkantak.

A legnagyobb területen – a Deák-tanya 1. elnevezésű lelőhelyen – késő császárkori (4-5. századi) település elemei, házak, tároló- és agyagnyerő gödrök, füstölők, árkok, kemencék azonosíthatók, amelyekből az egykori élet maradványaiként gazdag kerámia-, csont- és fémleletek kerülnek elő. A másik feltárt időszakot a késő vaskori (Kr.e. 4.-3.századi) kelta kultúra tanyaszerű településének elemei, kutak, gödrök, temetkezési helyek reprezentálják.

A beruházási terület északnyugati sarkában – a Rózsa-dűlő nevű lelőhelyen – egy újabb római császárkori település és a hozzá tartozó temető előkerülése várható – közölte az EDC.

A régészeti megelőző feltárásokkal párhuzamosan a Várkapitányság Zrt. vezetésével folyik az észak-nyugati gazdasági övezethez tartozó infrastruktúra területek előzetes régészeti dokumentációjának (magnetométeres felmérések, próbafeltárások, terepbejárások, adatgyűjtés, térképezés) elkészítése is – tudta meg az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...

A Prosperitati programja új korszakot nyitott vajdasági magyarok szülőföldön maradásának támogatásában

A vajdasági magyar közösség gazdasági megerősödésének és helyben maradásának...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.
Hirdetés

Hírek

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.