Kezdőlap Autóipar Elektromos és hibrid modellekkel újít a SEAT
No menu items!

Elektromos és hibrid modellekkel újít a SEAT

A SEAT új elektromos stratégiájának részeként hat, tisztán elektromos és plug-in hibrid változatot dob piacra 2021 elejéig.

A márkának új szerep jut a következő időszakban a Volkswagen konszernen belül, a spanyol cég által fejlesztett elektromos alapokra más márkák is építkeznek majd – jelentették be a cég éves konferenciáján.

A tavalyi év rekorderedményeket hozott a SEAT számára, ez nagyban annak köszönhető, hogy a 2016-ban elindított SUV offenzíva sikere felülmúlta a várakozásokat – értékelt Luca de Meo elnök.

A SEAT 2018-ban 294 millió euró adó utáni nyereséget ért el, ez 4,6 százalékos növekedés 2017-hez képest. Az üzemi eredmény 93,2 százalékkal 223 millió euróra nőtt. A forgalom szintén 4,6 százalékkal növekedve 9,9 milliárd euró volt.

A márka 2018-ban 517 600 darab járművet adott el, 10,5 százalékkal többet, mint az előző évben.

A cég fő gyártóhelye Spanyolország, martorelli gyárában 2018-ban 474 ezer autó készült. Gyártanak SEAT-ot Csehországban, Németországban, Portugáliában és Szlovákiában is.

A SEAT 2018-ban termékei 80 százalékát exportálta. A márka a világ több mint 80 országában van jelen, főleg európai országokban sikeres. A következő időszakban elsősorban Észak-Amerikában, Latin-Amerikában, Kínában terveznek növekedést.

Magyarországon tavaly 1887 SEAT-ot adtak el, 2017-ben még 1521 darabot.

A SEAT 2018-ban befektetési programjára 1,2 milliárd eurót fordított, az előző évinél 27 százalékkal többet. Ebből 656 millió eurót kifejezetten kutatás-fejlesztésre költöttek.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vádemelés. Milliárdos ingatlant akart átjátszani az élettársának

Vádat emeltek egy felszámolóbiztos - és társai - ellen, aki a vádirat szerint egy egymilliárd forintnál is nagyobb értékű irodaházat akart átjátszani 160 millió forintért partnerének - közölte a fővárosi főügyész.

KSH: ugrásszerűen nőtt a Budapesten átadott lakások száma

Vidéken csökkent, a fővárosban viszont ugrásszerűen nőtt a használatba vett lakások száma. Az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Újra teljes fordulatszámon a Wizz Air – bővült a géppark is

A Wizz Air júliusban és augusztusban már 2019-es kapacitása 90-100 százalékán repül, és ezzel az első olyan európai légitársaság lesz, amely visszaállítja a járvány előtti működését - közölte Váradi József a cég 2022-es üzleti évének első negyedéről kiadott gyorsjelentést kommentálva.

Mosószerteszt. Nem a legdrágább a leghatékonyabb

Meglepő eredményt hozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vegyipari laboratóriumának összehasonlító vizsgálata: a folyékony mosószerek közül az a termék bizonyult a legjobb minőségűnek, amellyel a legdrágábbhoz képest kilencvenhárom forintot spórolhatunk meg minden mosáson.

Hírek

Vádemelés. Milliárdos ingatlant akart átjátszani az élettársának

Vádat emeltek egy felszámolóbiztos - és társai - ellen, aki a vádirat szerint egy egymilliárd forintnál is nagyobb értékű irodaházat akart átjátszani 160 millió forintért partnerének - közölte a fővárosi főügyész.

Gyengülnek a Föld életjelei – tudósok ezrei sürgetnek azonnali beavatkozást

A Föld életjeleinek gyengülésére figyelmeztetett a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint tízezer vezető kutatója.

Srí Lanka-i kútásók találtak rá – 100 millió dollárt érhet

Véletlenül egy mintegy 100 millió dollárt (30 milliárd forintot) érő csillagzafír tömböt fedeztek fel egy Srí Lanka-i férfi hátsó kertjében munkások, akik éppen kutat ástak.

Péntektől újra történelmi rekordon a benzinár – drágul a gázolaj is

Az üzemanyagok újabb jelentős drágulásával búcsúzik a július: péntektől a benzin literenkénti átlagára bruttó 5 forinttal - történelmi rekordra - emelkedik, a gázolaj literje pedig bruttó 6 forinttal drágul.

27%. Vasárnaptól a régi lesz a házhoz vitt ételek áfája

Megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos áfa augusztus 1-jével az...

Nagyot erősödött a forint a kamatdöntés után

Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzet Bank monetáris tanácsa a vártnál nagyobb kamatemelésről döntött és változtatott a kamatfolyosón is.

Álomhatárt lépett át a Tesla

Éves összevetésben jelentősen nőtt, először haladta meg az 1 milliárd dollárt a Tesla amerikai elektromosautó-gyártó vállalat adózott eredménye.

Robbanás egy német vegyipari üzemben – fekete füst terjeng

Robbanás történt kedden a nyugat-németországi Leverkusenben egy vegyipari gyárban. A helyi katasztrófavédelem rendkívül veszélyesnek minősítette a történteket.

Gazdaság

Elemzők: tovább szigoríthat az MNB

Nem okozott meglepetést az alapkamat keddi emelése, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) további szigorításokat is bejelenthet a következő hónapokban - közölték az MTI-nek nyilatkozó...

Monetáris tanács: indokolt a kamatemelési ciklus folytatása

Az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak: az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a tanács indokoltnak tartja a kamatemelési ciklus havi ütemű, határozott lépésekkel történő folytatását - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tonetáris tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.

Tovább emelte az alapkamatot a monetáris tanács – változott a kamatfolyosó is

Harminc bázisponttal 1,20 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.

Tovább mélyíti kínai kapcsolatait az MNB

Az információcsere és a tudásmegosztás érdekében kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom