Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elemzés: a forintra meleg nyár jöhet, Trump gazdaságélénkítése eddig bejött
No menu items!

Elemzés: a forintra meleg nyár jöhet, Trump gazdaságélénkítése eddig bejött

Úgy tűnik, a szezon örökzöldje a forintárfolyam lesz, amivel kapcsolatban a nyár sem ígér biztos megnyugvást – fejtette ki Az Üzletnek Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. 

– Egyértelműen látszik, hogy a forintárfolyam tekintetében továbbra is jelentős volatilitást, mozgást,  tapasztalhatunk a piacon – magyarázza Németh Dávid. – Hozzátéve: ez az ingadozás jó eséllyel meg is marad a nyáron, mert a nemzetközi környezet továbbra is bizonytalan, miközben azt sem látni pontosan, hogy a Magyar Nemzeti Bank miként reagál majd az árfolyamgyengülésre.

Amit láttunk az elmúlt egy hétben, az az, hogy a jegybank fenntartotta a viszonylag laza kommunikációját, ami azt jelzi, nem nagyon akarja visszaerősíteni a forintot, nem nagyon akar szigorítani a monetáris politikáján. Emiatt gyengült a forint és ment fel egészen 326 fölé, miközben azért a mai 323-as árfolyam azt mutatja, hogy onnan akár képes lehet a visszakorrigálásra is.

– Milyen következtetést lehet ebből levonni?

– Abból, hogy a tegnapi nagy gyengülését visszadolgozta nem jelenti azt, hogy ez egy fordulópont és innen már csak erősödni fog a forint. A nemzetközi környezet továbbra sem ad okot a túl nagy derülátásra, és nemcsak a forint erősödött, hanem a zloty és a többi régiós deviza is. Sőt az euro is, ami néhány napja még az 1.15-öt ostromolta, most visszajött – 1.16 fölé.

– Az árfolyamok alakulásában a fundamentumok mellett mindig nagy szerepe van például az  általános befektetési hangulatnak. Itt érezhető-e valami elmozdulás?

– Úgy tűnik, az elmúlt időszakra jellemző kockázatkerülés kicsit alábbhagyott. De izgalmak azért így is várhatók, mert a nyár nem feltétlenül a foci vb-ről és a szabadságról szól, hanem arról is szólhat, hogy valakik éppen a nyugalmi állapotot, a likviditásszűkét kihasználva próbál komolyabb tranzakciókkal operálni a devizapiacon.

– Direkt támadástól is lehet tartani?

– Azt gondolom, nincs ilyen veszély. Ugyanakkor azt látni kell, hogy a forint az elmúlt időszakban a régiós valutáknál jobban gyengült, aminek az volt az oka, hogy itt a legalacsonyabbak a kamatok. Az pedig mindenképpen magában hordoz némi kockázatot, ha az MNB továbbra is fenntartja a régiós, de inkább európai szinten is laza monetáris politikáját.

Az elmúlt másfél két évben egyébként a régiós valuták sztárok voltak és inkább erősödtek, ami annak köszönhető, hogy nagyon alacsony volt a kamat környezet, az eurózónában nem kellett szigorítással számolni, miközben a növekedési számok is jók voltak. Ez a pozitív hangulat változott meg most azzal, hogy Amerikában tartósan emelkednek a kamatok, tartós a növekedés, így a dollár komoly versenytárként jelentkezik. Ugyanakkor a régiós valuták szempontjából előnyös, hogy a régióban is stabil a növekedés és fundamentálisan stabil a gazdasági környezet. Egyik országnak sincs nagy államadósság, és a magánszektor eladósodottsága is kezelhető. Ezért nem igazán van ok arra, hogy a régió, vagy akár csak a forint bármilyen támadásnak legyen kitéve. Nagyobb veszélyt inkább a politikai környezet negatív változása hozhatna, például az, ha az USA prptekcionista védővám politikája a mai kóstolgatás helyett már tényleg bekeményedne, és mondjuk az egész régiónk számára fájdalmakat okozóan az autóipart is elérné.

– Mi várható az euró-dollár piacon?

– Jóslásokba nehéz bocsátkozni. Ami látszik, az az, hogy  az amerikai jegybank, a FED idén kétszer emel kamatot, és nagy valószínűséggel jövőre is ugyanezt teszi. Így éri el a célul tűzött 3 százalékos kamatkörnyezetet. Az is valószínűsíthető, hogy az Európai Jegybank, az EKB csak akkor kezdi meg a szigorítást, amikor a FED befejezi a kamatemelést. Ugyanakkor az is erősíti most a dollárt, hogy Trump elnök több olyan intézkedést hozott, ami élénkíti a gazdaságot és erősíti a növekedést Így valószínű, hogy a következő néhány hónapban az euró-dollár árfolyam az 1.20 alatti szinteket fogja kóstolgatni.

– Trump lépései miként hatottak a tőzsdére?

– Az amerikai tőzsdék árazottsága nem mondható olcsónak: idén az S&P 500-as index 2,8 százalékot hozott, vagyis nem volt nagyon nagy rali. Ugyanakkor a technológiai papíroknál komoly, 11 százalék feletti volt az emelkedés, ami szerintem a túlárazottság veszélyét hordozza magában. Azt, hogy fél-, egy év távlatában komoly korrekcióra kerülhet sor, ami a többi szektor papírjait is érintheti. Már csak azért is, mert például a kiskereskedelem, vagy a gyógyszeripar papírjai most azért alulteljesítők, mert mindenki tech papírokat vásárol.

Európa összességében szomorúbb képet mutat: a német DAX eddig mínusz 2,7 százalékos mínuszban van. Igaz, ez egy összetettebb képlet eredménye, mert miközben a német gazdaság stabil lábakon állva jó eredményeket produkál, és mondjuk az Adidas és az energetikai óriás RWE egyaránt 13 százalékos pluszban van, a dízelbotrány  árnyékában az autószektor lényegesen gyengébben teljesít: a Daimler mínusz 20, a Volkswagen mínusz 10 százalékon áll. A Lufthansa a növekvő olajár miatt ment mínuszba, míg a negatív eredményhez a bankszektor körüli kérdőjelek is hozzájárultak: a Deutsche Bank mínusz 40, a Commerzbenk pedig mínusz 30 százalékon áll. A francia tőzsdeindex, a CAC40 viszont egyértelműen némi emelkedést mutat. Az euróövezeti összkép pedig azt mutatja, hogy a makrogazdasági adatok nem túl fényesek, miközben az elmúlt hónapokban – különösen az olaszországi választások okán – politikai kockázatok is jelentkeztek, ami nem segítette a tőzsdei emelkedést.

– Vagyis az elmúlt időszak az amerikai lépések sikeréről szólt?

– Rövid távon mindenképpen jót tett Amerikának a gazdaságélénkítés, ami hajtja a gazdaságot és a tőzsdét. A kérdés inkább az, hogy a jelenlegi hektikus lépések mellett mit hoz a jövő.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Minden negyedik magyar online keres rá a tüneteire

A magyarok többsége betegség jeleit észlelve elsősorban a háziorvosával konzultál. Ugyanakkor gyakran több forrásból is gyűjtenek információt a betegek: minden negyedik páciens az interneten keres rá tüneteire – derül ki a Dokio egészségügyi platform aktív internetező, felnőtt lakosság körében végzett reprezentatív kutatásából.

MKIK: egyre több iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni

Egyre több nyolcadik osztályos iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pályaorientációs felméréséből.

Lassult a szlovákiai magyarok fogyása

Mintegy 36 ezerrel csökkent Szlovákiában a magukat magyar nemzetiségűnek vallók száma az elmúlt tíz évben, ám a fogyatkozásuk üteme jelentősen lassult, számszerűen a felére esett vissza az előző évtizedhez képest - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) adataiból.

Uniós infláció. A magyar már csak az ötödik legnagyobb

Rekordmagas éves fogyasztói árindex alakult ki az euróövezetben, az Európai Unió egészében pedig 5,3 százalékra emelkedett az infláció decemberben. A legnagyobb áremelkedést Észtországban regisztrálták - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Hírek

Filmstúdió épül a világűrben

Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég - írja a Variety.

Hollandia 175 millió eurót fizet egy Rembrandtért

A holland szenátus jóváhagyásával elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy Hollandia megvásárolja Rembrandt van Rijn (1606-1669) Zászlóvivő című festményét - közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál.

Az állam beszáll a debreceni repülőtérbe

Kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és a város polgármestere.

Újra megjelent a madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Ismét megjelent a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nébih laboratóriuma.

Amerikai repülőjáratokat töröltek az 5G miatt

Több nemzetközi légitársaság bejelentette, hogy szerdától törölte járatait egyes amerikai repülőterekre, mivel attól tartanak, hogy az ott kiépített 5G hálózatok megzavarhatják a repülőgépek kritikusan fontos berendezéseit.

Máltai elnököt választott az Európai Parlament

Roberta Metsolát, az Európai Néppárt (EPP) jelöltjét választották meg az Európai Parlament elnökének a testület strasbourgi plenáris ülésén.

Megújult a NAV honlapja

Néhány napja debütált a NAV új információs, illetve online ügyintézésre is alkalmas portálja, amely a magánszemélyek és a szakmabeliek számára is új megoldásokat kínál.

Horvátország újabb lépéssel készül az euró bevezetésére

Horvátországban szeptember elejétől már euróban is fel kell tüntetni a termékek árát - jeéentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő.

Gazdaság

MNB: változatlan az egyhetes betét kamata

A Magyar Nemzeti Bank - ahogy az előző három héten is - az előző hetivel megegyező 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét. Ezzel negyedik hete tarja ezen a szinten az effektív rátát, miután az első idei aukción megszakította a kamat emelésének november közepétől hat héten át tartó sorozatát. A jövő heti tenderre a monetáris tanács keddi ülése után kerül majd sor.

Fizetési mérleg. Csökkent a hiány novemberben

Tavaly novemberben 331 millió euróval 486 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya az októberi 817 millió euróról. Az ország külső finanszírozási helyzetének jellemzésére a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összevont egyenlegéből számolt mutató az októberi 326 millió finanszírozási igényből novemberre 218 millió euró aktívumba fordult - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Támogatott tartalom

Profi segítség nélkül könnyű elvérezni a pénzpiacokon

Olyan időszakon vagyunk túl, amit még senki nem tapasztalt meg korábban. Az azonban világosan kiderült, hogy aki bizonytalan helyzetben hirtelen, vagy megalapozatlan döntést hozott, sokat veszíthetett – meséli Simon Péter, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, akit a zöld befektetésekről is kérdeztünk.

MNB: még mindig nem szerzett magyar banklicenszt a Revolut

A Revolut Bank Magyarországon továbbra is határon átnyúló intézményként működik, itthoni banklicenszt nem szerzett, noha ezt a jegybank folyamatosan szorgalmazza az ügyfelek biztonsága érdekében - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom