Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elemzők: combos rajtot vett a gazdaság, de zötyögős út vár rá
No menu items!

Elemzők: combos rajtot vett a gazdaság, de zötyögős út vár rá

A gazdaság robusztus teljesítménye mellett múlt év végi lendület áthúzódó hatása és az egy évvel korábbi alacsony bázis is szerepet játszott a GDP első negyedévi növekedési mutatójában, de elemzők szerint lassulásra kell felkészülni a következő időszakban.

A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint  8,2 százalékkal, a naptárhatással kiigazítva 8,0 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 2,1 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője úgy ítélte meg, hogy az első negyedévi GDP-növekedést egyrészt a tavalyi utolsó negyedév erős áthúzódó hatásai, másrészt a negyedévben tapasztalt robusztus ágazati növekedések, harmadrészt az egy évvel ezelőtti második/harmadik járványhullám elleni lezárások miatt egyes szektorok igen alacsony bázisa gyorsította. A vártnál nagyobb növekedésnek köszönhetően nem kizárt, hogy a bankholding szakértői kissé javítják az idei, 5,9 százalékos növekedési prognózisukat.

A következő negyedévekben már lassulást várnak a holding elemzői, kockázatot jelent az ukrajnai háború és a szankciók miatt esetlegesen megszakadó beszállítói láncok, alapanyagok és nyersanyagok hiánya, a költségek és a hitelkamatok emelkedése, valamint leginkább az elszálló infláció miatt csökkenő vásárlóerő. A legnagyobb kockázat az olaj- és gázembargó lenne, de idén erre Suppan Gergely és kollégái nem számítanak, mivel a tárgyalások szerint Magyarország haladékot kaphat.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágának vezetője megállapította: a várakozásokat érdemben meghaladta és kifejezetten dinamikus volt a gazdaság növekedése az első negyedévben. A piaci szolgáltatások növekedésében a béremelések és kormányzati transzferek hajtotta kiskereskedelemnek, illetve a koronavírushoz kapcsolódó tavalyi korlátozások miatt alacsony bázisról induló turizmusnak volt szerepe. Az iparon belül a KSH is kiemelte a kőolaj-feldolgozást, amit részben a növekvő volumen, részben a viszonylag olcsó beszerzési ár indokolhatott – jegyezte meg a Századvég szakértője.

A vártnál kedvezőbb növekedés nyomán az éves bővülés mértéke is nagyobb lehet, Regős Gábor szerint meghaladhatja az 5 százalékot. A következő negyedévekben kiderül, hogy a háború, illetve az infláció által okozott károk mennyire fogják vissza a gazdasági növekedést. Ugyanakkor a kedvező adat nyomán a költségvetés bevételei is a vártnál kedvezőbben alakulhatnak, ami segíti az idei hiánycél elérését – tette hozzá.

Kiss Péter

Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója is arra hívta fel a figyelmet, hogy az átlag feletti növekedés várható volt a bőkezű kormányzati költekezés következtében. Ilyen magas kezdőérték mellett az egész évi növekedés is minden bizonnyal pozitív lesz, ugyanakkor az orosz-ukrán háború következményei miatt nagymértékben csökkentek az előrejelzések. Az Amundi 3,3 százalékos növekedést vár erre az éve az év eleji 5 százalék körüli becsléshez képest.

Az elemzői várakozásokat jócskán felülmúló reál GDP-növekedés a magas inflációval párosulva erős támaszt adhat a költségvetési bevételeknek. Csakhogy a kilátások nem pozitívak, a hiány pedig magas, így valamilyen fiskális szigorításra biztosan szükség lesz – tette hozzá Kiss Péter.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzőjének megfogalmazása szerint “combos rajtot vett a magyar gazdaság, de zötyögős út vár rá“.

Németh Dávid

Az első negyedévi GDP-növekedés részben a bázishatásnak, az iparnak és a szolgáltatásoknak, valamint a megugró lakossági fogyasztásnak köszönhető. Várható volt a jelentős növekedés, mivel a múlt év első negyedévében közel 2 százalékos visszaesés volt. A  lakossági fogyasztás is a szokásosnál jobban pörgethette a gazdaságot az év első hónapjaiban kifizetett extra juttatások miatt. A szakember szerint a vállalatok kényszerű készletfelhalmozása ugyancsak segíthette a növekedést.

Fontosnak nevezte, hogy az első negyedéves adatokban csak visszafogottan jelent meg a háborús hatás, az a következő negyedévekben húzhatja vissza a növekedést. A második negyedévben a bázishatással is számolni kell, hiszen 2021 második negyedévében több mint 17 százalékos volt a növekedés.

Németh Dávid  szerint az idén 4,8 százalékos növekedéssel lehet számolni éves összevetésben.

Nyeste Orsolya

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemző arra emlékeztetett, hogy a korábban közzétett havi termelési adatok már mutatták, hogy az ipar viszonylag ellenállónak bizonyult az ellátási feszültségekkel szemben és az ágazat pozitívan járult hozzá a növekedéshez. Eközben a folytatódó bérkiáramlás és a fiskális transzferek nyomán gyorsuló belföldi fogyasztás a szolgáltatások tovább emelkedő teljesítményét támogatta.

A rövid távú kilátások nem kedvezőek. A következő negyedévek a GDP-növekedés ütemének fokozatos lassulását hozhatják. A romló kilátások ellenére a tavalyi évről jövő erős áthúzódó hatások és az magas első negyedéves teljesítmény miatt az éves gazdasági növekedés összességében valahol 4-5 százalék között alakulhat az idén. Az Erste Bank mostani előrejelzése 4,3 százalék. Sok minden függ azonban attól, hogy mikor ér véget a háború és milyen gyorsan tér magához a jelenleg még visszafogott külső kereslet – tette hozzá Nyeste Orsolya.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.