Kezdőlap Élelmiszeripar Elindult az élelmiszermentő program
No menu items!

Elindult az élelmiszermentő program

Pest vármegye területén már megkezdték az ÉMK próbaüzemű működését – írta a Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK).  

Az élelmiszermentési program összeköti Magyarország legnagyobb karitatív szervezeteit (Baptista Szeretetszolgálat, Katolikus Karitász, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Ökumenikus Segélyszervezet, Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, Magyar Vöröskereszt) a törvényben meghatározott kiskereskedelmi láncokkal (Auchan, Tesco, Penny, Aldi, Lidl, Spar).

Világszerte, így Magyarországon is még mindig indokolatlanul sok élelmiszer landol a kukában, egy átlagos magyar évente 65,5 kilogramm étel kidobásáért felelős a háztartásában, ez pedig csak kicsivel jobb adat, mint az uniós átlag, amely a 70 kilogrammot is eléri – írták.

A közlemény szerint az ÉMK célja, hogy csökkentse a magyarországi élelmiszer-pazarlást, és segítse a támogatottakat azáltal, hogy koordinálja a lejárathoz közeli, de még biztonsággal fogyasztható, tartós élelmiszerek elosztását a karitatív szervezeteknek.
Az élelmiszer-pazarlás mérséklése azért is fontos, mert a háború és a “brüsszeli szankciók miatt” az élelmiszer-infláció jelentősen nőtt, ez pedig a rászorulókat különösen megterheli – tették hozzá.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően az infláció mostanra csökkenő pályára állt, az árfigyelő rendszer pedig az élelmiszerárak mérséklésével szintén az embereket segíti – olvasható az ÉMK közleményében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Táguló fényuniverzum-Zsolnay Negyed is bekapcsolódik a pécsi Fényfesztiválba

Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
Hirdetés

Hírek

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.

Egy új rendszer, ahol a hirdetés nem zavar, hanem segít

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.

Átlagosan 8 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Éjfélig nyújtható be az szja-bevallás: fontos tudnivalók az utolsó napra

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit