Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Először találtak mikroműanyagot élő emberek tüdejében
No menu items!

Először találtak mikroműanyagot élő emberek tüdejében

A műanyag mikroszemcsék megtapadhatnak a szervek szöveteiben

Először találtak élő emberek tüdeje mélyén műanyag mikroszemcséket: a műtéten átesett 13 páciens közül 11-ben fedezték fel a részecskéket.

A tudósok szerint a műanyagszennyezés ma már az egész bolygón jelen van, így az ember is elkerülhetetlenül ki van neki téve – írta a The Guardian online kiadása.

A 11 páciens tüdejében talált mikroszemcsék közül a leggyakoribb a csomagolóanyagokban lévő polipropilén, valamint a palackgyártáshoz használt PET volt. Két korábbi tanulmány boncoláskor talált tüdőszövetben hasonlóan magas koncentrációjó mikroműanyagot.

Azt már tudtuk, hogy az emberek belélegzik, az étellel és a vízzel lenyelik az apró szemcséket. Ismeretes az is, hogy megbetegszenek azok a munkások, akik nagy mennyiségű műanyagszennyezésnek vannak kitéve.

Emberi vérben az első alkalommal márciusban találtak mikroműanyagot, ami azt mutatja, hogy a szemcsék a szervezeten belül keringenek, és megtapadhatnak a szervek szöveteiben. Egyelőre nem tudni, hogyan hatnak az emberi egészségre.

A kutatókat azonban aggasztja, hogy a mikroműanyag laboratóriumi körülmények között károsította az emberi sejteket, a légszennyezés porszemcséiről pedig tudjuk, hogy behatol a szervezetbe, és évente emberek millióinak idő előtti halálát okozza.

Laura Sadofsky

Nem vártuk, hogy a tüdő alsó régióiban találjuk a mikroszemcsék legnagyobb számát, de a részecskét mérete is meglepett bennünket, mivel ebben a tüdőrégióban a légutak szűkebbek, és azt hittük, a nagyobb szemcsék korábban kiszűrődnek, így nem jutnak ilyen mélyre” – mondta el Laura Sadofsky, az angol Hull York Orvostudományi Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A munkát a Science of the Total Environment tudományos lap elfogadta publikálásra.

A kutatók a páciensek műtéti területe melletti egészséges tüdőszövetből vett mintákat elemezték. Akár 0,003 milliméteres szemcséket is észleltek, a műanyag fajtájának azonosítására spektroszkópot használtak. A háttérszennyezés kiszűrésére kontrollmintákat is megvizsgáltak.

Egy 1998-as amerikai tanulmány műanyagot és növényi rostokat talált tüdőrákos betegek több mint 100 mintájában. A rákos szövetek 97 százaléka tartalmazott rostokat, a nem rákos szövetek 83 százaléka volt szennyezett.

Hatalmas mennyiségű műanyaggal károsítja az ember a környezetét, a mikroszemcsék az Everesttől a legmélyebb óceáni árkokig megtalálhatók. A mikroszemcséket kimutatták várandós nők méhlepényében is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Edward Snowden orosz lett

Letette az orosz állampolgársági esküt, és megkapta új személyi igazolványát Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus - jelentette ki a férfi ügyvédje, Anatolij Kucserena a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.

Újabb szereplővel bővült a BÉT középvállalati platformja

Újabb szereplővel bővült a Budapesti Értéktőzsde középvállalatokra specializált platformja, a BÉT Xtend, bevezették a Multihome Nyrt. részvényeit.

Hamarosan kereskedőtől is vehetünk fel pénzt ingyenesen

Havonta két alkalommal, összesen legfeljebb negyvenezer forint értében díjmentesen lehet készpénzt átvenni kártyás fizetés esetén kereskedőktől - a többi között ezt is tartalmazza a pénzügyi szektort érintő javaslatcsomag módosítása, amelyet pénteki ülésén fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága.

Megválasztották az ország legjobb pálinkáit

A korábbi évek sikerei után idén is kiválasztották a TOP pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül az Agrárminisztérium pálinkáját. Az elismerő címet 2022-ben a Lunczer Pálinkaház fürtös meggy pálinkája kapta - közölte az Agrárminisztérium.

Hírek

Edward Snowden orosz lett

Letette az orosz állampolgársági esküt, és megkapta új személyi igazolványát Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus - jelentette ki a férfi ügyvédje, Anatolij Kucserena a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.

Ebben a két városban a legdrágább az élet a világon

Szingapúrban és New Yorkban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) éves globális felmérésében (Worldwide Cost of Living, WCOL).

A Magyar Bankholdingtól érkezik az ÁSZ új alelnöke

Szomolai Csaba lesz az Állami Számvevőszék egyik alelnöke Holman Magdolna helyett, aki november 30-i hatállyal mondott le alelnöki tisztségéről.

Megvan, ki váltja Lantos Csabát a MET Csoport élén

A MET Csoport Igazgatósága Lakatos Benjamint választotta meg új elnöknek - közölte a svájci központú energiavállalat.

Részleges vasárnapi boltzár jön Horvátországban

A horvát kormány döntött az üzletek részleges vasárnapi zárva tartásáról - közölte Marin Piletic munkaügyi miniszter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján.

Szlovákiában befagyasztották az áram lakossági árát

Szlovákiában jövőre a gáz és a távfűtés lakossági ára 15 százalékkal emelkedik, az áram ára pedig nem változik - jelentette Eduard Heger szlovák miniszterelnök.

Már kaphatók a 2023-as éves és megyei autópálya-matricák

Csütörtöktől kaphatók a 2023-ra érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) honlapján, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél.

Csökkenő üzemanyagárakkal indul a december

A december is üzemanyagár-csökkenéssel indul, a benzin beszerzési ára bruttó 10 forinttal lesz kevesebb péntektől, a gázolajért pedig bruttó 11 forinttal kell majd kevesebbet fizetni.

Gazdaság

Hamarosan kereskedőtől is vehetünk fel pénzt ingyenesen

Havonta két alkalommal, összesen legfeljebb negyvenezer forint értében díjmentesen lehet készpénzt átvenni kártyás fizetés esetén kereskedőktől - a többi között ezt is tartalmazza a pénzügyi szektort érintő javaslatcsomag módosítása, amelyet pénteki ülésén fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága.

Megállt a hitelek drágulása, két nagybank már csökkentette a kamatait

Korán jött a Mikulás a banki ügyfeleknek, akik olyat láthatnak a hitelfeltételek hó eleji változtatásakor, amire utoljára tavaly volt példa. Elmaradt a megszokottá vált kamatemelési hullám, két nagybank pedig már csökkentette is a kölcsönei kamatát - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Januártól jöhetnek a 37 százalékos személyi kölcsönök és az 52 százalékos hitelkártyák

Január elsejétől 37 százalékra emelkedik a személyi kölcsönöknél a maximum teljes hiteldíjmutató, a hitelkártyák esetén pedig 52 százalékot is elérheti ez a mutató. 

Megújul a minősített fogyasztóbarát lakáshitel

Az MNB bővítette a minősített fogyasztóbarát lakáshitel (MFL) feltételrendszerét a hitelezés zöldebbé tétele és a folyamatok elektronikus útra terelése érdekében.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom