Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Elszálló építőanyagárak - a 120 százalékos drágulás sem ritka
No menu items!

Elszálló építőanyagárak – a 120 százalékos drágulás sem ritka

A vizsgálat mintegy háromszáz kereskedőnél tárt fel mulasztásokat. Illusztráció: MTI/Bodnár Boglárka

Két hónapja vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket. Az eddig felkeresett félezer kereskedő 60 százalékát érték jogsértésen, háromnegyedénél áremelkedést, harmaduknál pedig készlethiányt tapasztaltak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közölte: a fogyasztóvédelem július eleje óta fokozottan vizsgálja az építőanyagok piacát. A hatóság indokolt esetben akár bírság kiszabásával végződő eljárást indít a szabálytalanságon ért vállalkozásokkal szemben. Ha a hatáskörén túlmutató problémákat tapasztal, a társszervezetek – elsősorban a Gazdasági Versenyhivatal – eljárását kezdeményezi.

A kormányhivatalok szakemberei már összesen több mint félezer forgalmazónál kopogtattak a fatelepektől a vasudvarokon át a barkácsáruházakig. A vizsgálatban az általános kereskedelmi feltételek, az árfeltüntetéssel, jótállási jegyekkel kapcsolatos előírások és a piacfelügyeleti követelmények betartását kérik számon. Mintegy háromszáz kereskedőnél tártak fel kisebb-nagyobb mulasztásokat, ezek közel negyede már az ellenőrzés ideje alatt kiigazította a hibát – írják a közleményben.

Az összesített adatok szerint a kereskedelmi egységek 74 százalékánál emelkedtek az árak, 34 százalékuknál merült fel készlethiány.

A termékek széles köre kerül 80-120 százalékkal többe a korábbinál. Egyes helyszíneken és építőanyagoknál előfordult 130-160 százalékot meghaladó mértékű növekedés is, amely mögött túlzó árazás vagy indokolatlan készletvisszatartás sejthető.

A fogyasztóvédelmi vizsgálat visszavonásig folytatódik a fővárosban és minden megyében.

Cseresnyés Péter

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta: a kollégák piacfelügyeleti ellenőrzéseket is végeznek, eddig mintegy 800 féle, összesen több mint 200 ezer darab építőanyag megfelelőségét vizsgálták. Főként a jelölésekkel és teljesítménynyilatkozatokkal összefüggő hiányosságokkal találkoztak 220 termékfajtánál, több mint 43 ezer darab építési terméknél.

A mintegy 30 ezer hazai gyártású árucikknél jóval ritkábban állapítottak meg jogsértést, kifogásolási arányuk fele-harmada volt csupán az összesített eredménynek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szektor célzott ellenőrzésével készteti jogkövető magatartásra az építőanyag-forgalmazókat.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések