Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Uniós infláció. Három tagállamban is 5 százalékos drágulás
No menu items!

Uniós infláció. Három tagállamban is 5 százalékos drágulás

Augusztusban a magas energiaárak miatt tízéves csúcsra gyorsult az infláció az euróövezetben. Az Európai Unióban szintén emelkedtek a fogyasztói árak, a legmagasabb inflációt Lengyelországban, Észtországban és Litvániában mérték.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) végleges adatai szerint éves összehasonlításban 3,0 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában.

Legutóbb 2011 novemberében regisztráltak ilyen magas, 3,0 százalékos inflációt az euróövezetben. Idén júliusban még 2,2 százalékot, júniusban 1,9 százalékot, májusban 2 százalékot, áprilisban 1,6 százalékot, márciusban 1,3 százalékot, januárban és februárban pedig egyaránt 0,9 százalékot mértek.

Az áremelkedés egyre erősebb üteme kihívást jelent az Európai Központi Banknak (EKB), amely továbbra is úgy ítéli meg, hogy ez átmeneti jelenség, részben a gazdasági fellendülés kíséretében jelentkező megnövekedett lakossági fogyasztási keresletnek tulajdonítható, részben pedig a válságévben kialakult alacsony bázisnak.

Az euróövezeti jegybank arra számít, hogy az infláció az év vége felé meredeken csökkenni fog és még évekig jóval a 2 százalékos célszám alatt marad. Elemzői az idei évre 2,2 százalékos, a jövő évre 1,7 százalékos, 2023-ra pedig 1,5 százalékos inflációt várnak. Ha ez az előrejelzés helytállónak bizonyul, az EKB nemigen szigorít rendkívül laza monetáris politikáján, amellyel a koronavírus-járvány után talpra álló gazdaságok fellendülését segíti.

Piaci elemzők ugyanakkor arra számítanak, hogy az infláció valószínűleg csak az év utolsó hónapjaiban fog tetőzni, a 3,5 százalék és 4 százalék közötti sávban.

Az euróövezetben augusztusban is az energiaárak emelkedtek a legnagyobb mértékben, 15,4 százalékkal. Az élelmiszerek, az alkohol- és dohánytermékek 2,0 százalékkal, a szolgáltatások pedig 1,1 százalékkal drágultak.

Az energiaárakat nem számolva 1,7 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 1,6 százalékos volt. Júliusban még 0,9, illetve 0,7 százalékra rúgott értékük.

Havi összevetésben 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben augusztusban az előző havi 0,1 százalékos csökkenés után. Az energiaárakat nem számolva 0,3 százalékos volt a növekedés, a maginfláció pedig szintén 0,3 százalékot emelkedett augusztusban.

Az Európai Unióban az éves inflációs ütem 2,5 százalékról 3,2 százalékra gyorsult augusztusban.

Havi összevetésben júliusban stagnáltak a fogyasztói árak, augusztusban viszont már 0,3 százalékkal emelkedtek.

Éves összevetésben Lengyelországban, Észországban és Litvániában emelkedtek a legnagyobb mértékben, egyaránt 5,0 százalékkal a fogyasztói árak. A legkisebb ütemet Máltán (0,4 százalék), Görögországban (1,2 százalék) és Portugáliában (1,3 százalék) mérték.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

29. Tojás Világnap: a tojástermelők és a fogyasztók közös ünnepe

Elmondta, hogy a Tojásszövetségnek 150 tagja van, akik a hazai regisztrált termelés 90%-át adják volumenben.

Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia (AI) és az automatizáció az értékesítési folyamatokat?

A telefonos értékesítés közvetlen kapcsolatot teremt a potenciális ügyfelekkel, míg a LinkedIn kampányok hatékonyan támogatják a hosszú távú kapcsolatok kialakítását és a márkaismertség növelését.

Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók

Az oktatás a legkevésbé vonzó szektor egy friss kutatás szerint

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.