Kezdőlap Világgazdaság Eurózóna. Négy és fél éve nem látott árzuhanás
No menu items!

Eurózóna. Négy és fél éve nem látott árzuhanás

Szeptemberben az euróövezeti árindex négy és fél éve a legnagyobb csökkenést mutatta, a maginfláció pedig a valaha regisztrált legkisebb lett – jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Az előzetes szeptemberi adata szerint a fogyasztói árindex az euróövezetben 0,3 százalékkal csökkent éves bázison az augusztusi 0,2 százalékos éves csökkenés után. A piac a fogyasztói áraknak az augusztusival megegyező 0,2 százalékos éves csökkenését várta szeptemberre is.

Az előzetes adatok alapján 0,3 százalékos éves árcsökkenés a fogyasztói árak legnagyobb mértékű csökkenése az euróövezetben 2016 áprilisa óta.

Energiaárak, élelmiszerárak, valamint az alkohol- és dohánytermékek ára nélkül (maginfláció) 0,2 százalék lett a fogyasztói árindex éves emelkedése szeptemberben az augusztusi 0,4 százalék után.

A piac 0,5 százalékos maginflációt várt szeptemberre. Az előzetes adatok alapján várhatóan 0,2 százalékos szeptemberi maginfláció a valaha kialakult legalacsonyabb az euróövezetben.

A fogyasztói árak csak az élelmiszerek, alkohol- és dohánytermékek, valamint a szolgáltatások esetében növekedtek szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, az iparcikkek ára és az energiaárak viszont csökkentek.

Illusztráció: AFP/Petras Malukas

Az élelmiszerek, alkohol- és dohánytermékek ára 1,8 százalékkal emelkedett szeptemberben az augusztusi 1,7 százalékos éves áremelkedés után. A szolgáltatások ára 0,5 százalékkal ment fel az augusztusi 0,7 százalékos emelkedés után.

Az iparcikkek ára szeptemberben 0,3 százalékkal csökkent éves bázison az augusztusi 0,1 százalékos csökkenés után, az energiaárak pedig szeptemberben 8,2 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban, míg augusztusban 7,8 százalék volt az elmaradás.

Energiaárak nélkül az éves fogyasztói árindex 0,6 százalékkal emelkedett szeptemberben az augusztusi 0,7 százalékos emelkedés után.

Szeptemberben az előző havihoz képest az energiaárak 0,4 százalékkal csökkentek, a szolgáltatások ára pedig 1,2 százalékkal csökkent. A nem energiaipari terméke ára 2,8 százalékkal emelkedett, az élelmiszerek és élvezeti cikkek ára 0,1 százalékkal csökkent.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rekordot döntött a forgalom Magyarország légterében tavaly

A HungaroControl 2024-ben rekordforgalmat regisztrált Magyarország légterében 1 millió 143 ezer 937 repülőgéppel, amelyeknek csaknem 84 százalékát az átrepülő járművek tették ki, az előrejelzések szerint az idén is erős forgalom várható.

Egyre népszerűbb az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás

Egyre népszerűbb az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA), amelyen keresztül tavaly több mint 1,2 millió beadvány érkezett, míg 2023-ban 770 ezer.

Havonta mintegy 2000 gépkocsival gyarapodik a tisztán elektromos flotta

Erős hajrát követően repülőrajttal indult 2025 is a zöldautózás terjedésében: januárban ismét több mint 1900-zal nőtt a tisztán elektromos gépkocsik száma, megszakítás nélkül ötödik hónapja tart ez a lendületes bővülési ütem.

Az EU importdíjat vezetne be az e-kereskedelmi csomagokra

Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő kereskedelmi termékek beáramlását.

Hírek

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.