Kezdőlap Gazdaság Ez nem semmi! - Megtévesztő telemarketingért több mint százmilliós bírság
No menu items!

Ez nem semmi! – Megtévesztő telemarketingért több mint százmilliós bírság

A Gazdasági Versenyhivatal csaknem 117 millió forintos bírságot szabott ki a cseh Helvetia Direct Marketing s.r.o.-ra, amiért megtévesztően, a legalapvetőbb információkat is mellőzve értékesítette telefonon étrend-kiegészítőit a magyar fogyasztóknak – közölte a GVH.

A versenyhatóság lezárta a Helvetia Apotheke étrend-kiegészítők forgalmazóival szemben folytatott eljárását, amely a termékek telemarketinges értékesítését vizsgálta.

A vizsgálat megállapította: a cseh forgalmazók jogsértő gyakorlatot folytattak, úgy próbálták a magyar fogyasztókat rendszeres (4 hetente automatikusan érkező) termékcsomagjaik megrendelésére rábírni, hogy a hívások során a még a döntéshez szükséges leglényegesebb információkat is elhallgatták. A fogyasztók azzal sem lehettek tisztában, hogy ha beleegyeznek a termék “kipróbálásába”, akkor valójában rendszeres csomagküldésre vonatkozó szerződést kötnek a céggel.

A vállalkozás emellett homályosan, félreérthetően, vagy egész egyszerűen egyáltalán nem közölte sem a nevét és címét, sem pedig a rendszeres csomagok költségét, illetve a lemondásuk feltételeit sem. A forgalmazók által elhallgatott információk egy részének közlése kifejezett, közvetlen jogszabályi kötelezettség lett volna a szerződéskötést megelőzően, a hazai és uniós fogyasztóvédelmi célú magánjogi rendelkezések alapján – írták.

A jogsértés értékelésekor a GVH figyelembe vette, hogy a tisztességtelen gyakorlat intenzív és széles körű volt, mivel a cégek 3 és fél éven át a magyar fogyasztók százezreit keresték meg hívásaikkal. A jogsértés egy része emellett a koronavírus-járvány időszakára esett, amikor a fogyasztói kör egy része sérülékenynek minősült, mivel a vásárlásra ösztönző kérdések kifejezetten az egészségmegőrzés kérdésére irányultak. A hatóság ugyanakkor tekintettel volt arra is, hogy a forgalmazók az eljárás során önként felfüggesztették a jogsértő értékesítést.

A bírság mellett a versenyhatóság – az összeget enyhítő tényezőként – előírta a cég számára, hogy teljesítse az eljárás során tett és az önkéntes jogkövetést célzó vállalásait. Ezek keretében a társaság negyedévenként független külső szakértővel felülvizsgáltatja a telefonos tájékoztatószövegeit, valamint a vásárlást követő 24 órán belül email-ben vagy sms-ben is értesíti fogyasztóit a megkötött szerződések lényeges elemeiről.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...
Hirdetés

Hírek

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.