Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Fed: alacsony marad a kamat - Pénzügyminiszter: nő a munkanélküliség
No menu items!

Fed: alacsony marad a kamat – Pénzügyminiszter: nő a munkanélküliség

Az amerikai jegybank elnöke szerint mindaddig folyamatosan nulla körüli szinten marad a kamat, amíg nem bizonyosodnak meg arról, hogy a gazdaság a növekedés útjára lépett és tartósan csökkenni kezd a munkanélküliség.

Steven Mnuchin

Jerome Powell

Egyebek között ezt mondta Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke kedden a szenátusban tartott meghallgatáson, amelyen Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter is beszélt.

Powell ezúttal nem mondott konkrétumokat az amerikai gazdaság állapotával kapcsolatban, de egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy a munkanélküliség a 25 százalékos csúcs után kezd majd csökkenni, és hogy a folyó második negyedévben akár 20 százalékkal is csökkenhet a GDP.

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter is úgy vélte a meghallgatáson, hogy magas lesz a munkanélküliség a második negyedévben, de összességében javul a helyzet, ahogy újraindul az amerikai gazdaság. A pénzügyminiszter szerint a harmadik és a negyedik negyedévben már javulnak a gazdasági feltételek.

A koronavírus-járvány elleni küzdelem, a leállások és a mozgásszabadság korlátozása

megállította az amerikai gazdaság rekordhosszúságúra nyúlt növekedését. Csak áprilisban 21 millió munkahely szűnt meg, a munkanélküliségi ráta pedig 14,7 százalékra, a nagy világgazdasági válság óta a legmagasabb szintre emelkedett.

Az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) szezonális kiigazítással számolva 4,8 százalékos évesített ütemben csökkent január-márciusban, ami 2009 első negyedéve óta a legrosszabb érték.

A jövedelem nélkül maradt emberek várják, hogy megkapják a nyomtatott munkanélküli-ellátást a floridai Hialeah-i Kennedy Könyvtár parkolójában
A jövedelem nélkül maradt emberek várják, hogy megkapják a munkanélküli-ellátást a floridai Hialeah-i Kennedy Könyvtár parkolójában Kép/ Forrás: EPA

A Fed legutóbbi, április végi kamatdöntő ülésén 0,00-0,25 százalékos sávban tartotta az irányadó kamatot. A döntés után kiadott közleményében a Fed megerősítette azt a vállalását, hogy minden tőle telhetőt megtesz a gazdaság fellendítése érdekében. A Fed úgy vélte, hogy a koronavírus-járvány “súlyosan” befolyásolja a közeljövő kilátásait, és “jelentős kockázatokat” jelent középtávon.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.