Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Felgyorsult az olvadás a világ csaknem összes gleccserén, víz- és élelemhiány fenyeget
No menu items!

Felgyorsult az olvadás a világ csaknem összes gleccserén, víz- és élelemhiány fenyeget

Kép/Fotó/Norwegian Polar Institute, Christian Åslund

A világ csaknem összes gleccsere veszít tömegéből, méghozzá gyorsuló ütemben – állapította meg egy minden korábbinál átfogóbb nemzetközi tudományos kutatás.

A világ 220 ezer gleccsere évi átlagban 267 milliárd tonna jeget veszített 2000 és 2019 között – derült ki az amerikai űrkutatási hivatal Terra nevű műholdja által készített, a titkosítás alól nemrég feloldott nagyfelbontású felvételek elemzéséből.

A Nature című tudományos folyóiratban publikált kutatás szerint az olvadás gyorsul: míg 2000 és 2004 között évi átlagban 227 milliárd tonna jég olvadt el a gleccsereken, 2015-től évente 298 milliárd tonnát veszítettek tömegükből a Föld hegyvidéki jégfolyamai. A növekedés 71 milliárd tonna, azaz 31 százalék.

A gleccserek olvadása évente 0,74 milliméterrel emelte meg a világtengerek szintjét, 21 százalékkal részesedve a szintemelkedésből.

A világ csaknem összes gleccsere olvadóban van, még Tibetben is, amelynek klímája korábban stabilnak számított. Néhány, bő csapadék által táplált izlandi és skandináviai jégmezőtől eltekintve az olvadás tempója mindenütt gyorsul – emelték ki a kutatók.
Az olvadás által leginkább sújtott térségek közé tartozik Alaszka, Izland, az Alpok, a Pamir-hegység és a Himalája.

A nemzetközi csoport által végzett kutatás az eddigi legkiterjedtebb, és az első, amelyben háromdimenzós képalkotás segítségével mérték fel a Föld 220 ezer gleccserének tömegét. A korábbi hasonló tanulmányok a világ gleccsereinek csak kicsiny töredékét, legfeljebb 10 százalékát vizsgálták, vagy a nagy hibaszázalékot tartalmazó gravitációs mérésekkel becsülték fel a gleccserek tömegét az űrből.

A most publikált vizsgálatból csak a Grönland és az Antarktisz állandó jégtakarójához kapcsolódó jégfolyamok maradtak ki.

A kutatók a globális felmelegedéssel hozzák összefüggősbe a gleccserolvadást, amely súlyos következményekkel járhat a környező térségekre nézve.

A fontos vízforrást jelentő gleccserek elapadása hosszabb távon víz- és élelemhiányhoz vezethet közvetlen környezetükben.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mi a sikeres mezőgazdaság alapja? A fenntartható élelmiszeripar

2016-ban a „Maradék nélkül” program is bevezetésre került, aminek köszönhetően 27 százalékkal csökkent Magyarországon a kidobott élelmiszerek mennyisége.

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Célzottabb és hatékonyabb tanulási lehetőségeket kínál az Idegennyelvi Felkészítő Modul

A csemegeszőlő lehet a klímaváltozás egyik nyertese

A csemegeszőlő iránti piaci kereslet is indokolja a hazai termesztés fejlesztését.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.