Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Felülteljesítő volt a budapesti tőzsde
No menu items!

Felülteljesítő volt a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,94 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 63 787,07 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek kiemelte: egész magas a volt forgalom, felülteljesítő lett a budapesti tőzsde egyedi módon, mert a főbb európai indexek csökkennek. Hozzátette: a vezető részvények többségükben emelkedtek, ugyanakkor a kis részvények nyújtották a legjobb teljesítményt. Közöttük is az Appenin emelkedett a legnagyobbat, 17 százalékot.

A háttérben az elemző szerint az állhat, hogy a vállalatot szabályozott ingatlanbefektetési társaságként regisztrálták január elsejétől, és a hír hatására ugrott meg az árfolyama. Jól teljesítettek az Autowallis részvényei is, a cég rekordértékesítést jelentett, ennek hatására emelkedett az árfolyama. A Gloster Infokommunikációs Nyrt. pedig belép a standard piacra, ennek nyomán az árfolyama megugrott – jegyezte meg.

A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2832 forintra csökkent, 719,2 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,3 százalékkal 16 980 forintra erősödött, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 20 forinttal, 2,74 százalékkal 751 forintra nőtt, forgalma 551,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,16 százalékkal 9245 forintra emelkedett, a részvények forgalma 693,1 millió forintot ért el.
A BUMIX 5530,37 ponton zárt hétfőn, ez 23,33 pontos, 0,42 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai? Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciájaTovábbi információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Horvát lap: a Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát állam ellen

Miután a megjelent a cikk, a Mol rövid közleményben reagált, amelyben megerősítette a hírt, de részletekbe nem bocsátkozott.

Mi ez a kínai rekláminvázió a foci EB-n?

Aki nézi az EB meccseket, elsőre könnyen meglepődhet azon,...

Itt az amerikai letiltás, de a Kaspersky tagadja, hogy kiberveszélyt veszélyt jelentene

A vállalat szerint az amerikai kormány döntésének fő hatása az lenne, hogy a kiberbűnözésnek kedvezne, miközben a fogyasztók és a szervezetek szabadságát is csökkenti, hogy megválaszthassák a kívánt kibervédelmet.

17. századi női papucs került elő a veszprémi várnegyedben

A különleges leletet már a Múzeumok Éjszakáján megnézhetik az érdeklődők a veszprémi várnegyed Work in Progress kiállításán
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB a régióból elsőként lett a CASI nemzetközi zöld kapacitásépítő szervezet tagja

A szervezet célkitűzése, hogy hozzájáruljon a fenntartható finanszírozási piac fejlődéséhez, valamint több hitelképes zöld projektet hozzon létre az EMDE-országokban

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...