Hirdetés
Kezdőlap Hírek Fészektartókkal várja a gólyákat az E.ON
No menu items!

Fészektartókkal várja a gólyákat az E.ON

Célzott madárvédelmi projekt indult az E.ON és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park együttműködésében, áprilisban és májusban pedig a Fertő-Hanság Nemzeti Park kérésére a Szigetköz területén valósul meg gólyavédelmi program.

Az E.ON a nemzeti parkokkal, madárvédelmi szakemberekkel együttműködve 4343 fészektartóval várja a gólyákat, korábban 4199 ilyen eszközt telepítettek, idén tavaszra újabb 144 került fel az oszlopokra az energiacég szolgáltatási területein. A fészektartókat a vállalat munkatársai folyamatosan karbantartják, szükség esetén cserélik. Az új fészektartókra fonott fészekalap is került, a beavatkozások során a régi gólyafészektartókat is ellenőrizték és javították. Ahol az akár évtizedes fészek több mázsásra hízott és veszélyessé vált, oda is új, fonott fészekalap került. A kikelt gólyafiókák védelmének érdekében a repülési irányba eső hálózati elemekre szükség szerint burkolatot tesznek, emellett kiülőket szerelnek fel annak érdekében, hogy távol tartsák a madarakat az oszlopok veszélyes részeitől – közölte a program kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

Célzott madárvédelmi projekt indult az energiacég és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park együttműködésében is, ahol 161 pontos beavatkozás-sorozatot valósítottak meg közösen a gólyák érkezésére készülve.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenc tájegységében idén egy pályázat segítségével az E.ON munkatársai a síkban elhelyezett kereszttartókat cserélik ki olyan, háromszög elrendezésű tartókra, amelyekre a madarak kevésbé tudnak ráülni vagy beszorulni, így még a nagyobb testű madarak sem tudják a szárnyaikkal zárni az áramkört. A gemenci árteret átszelő 3,5 kilométer hosszú vezetékszakaszon 44 oszlopot építenek át a szakemberek. A közelben költő rétisaspár érdekében a munkavégzést két szakaszra osztották. A fészek körüli védőzónán kívül már februárban elvégezték a szükséges munkákat, viszont a 400 méteres védőzónában csak akkor folytatódnak a madárvédelmi feladatok, ha a fiókák már elég nagyok ahhoz, hogy a beavatkozás ne bolygassa fel a sas család életét, így itt nyáron fejezik be a tervezett változtatásokat.

Áprilisban és májusban a Fertő-Hanság Nemzeti Park kérésére a Szigetköz területén valósul meg gólyavédelmi program, ekkor madárbarát megoldások alkalmazásával építik át az oszloptranszformátorokat.

Az év további részére is számos, a környezet megóvását célzó munkát tervez az E.ON. Az elmúlt év adatait elemezve 126 olyan konkrét hálózati helyet azonosítottak a szakemberek, amelyek veszélyforrást jelentenek a madarakra. Ezeket a helyeket – és 300 méter sugarú körben a környezetüket – az idén madárvédelmi szempontból biztonságosabbá teszik. Az év második felétől olyan új típusú kereszttartókat használnak, amelyek a madarak számára a korábbiaknál sokkal biztonságosabbak. Ősszel 18 kilométeres szakaszon kerülnek a vezetékek földkábelbe Túrkeve-Dévaványa között, ez a térségben fészkelő túzokok megóvását szolgálja majd. A beruházás első lépéseként egy alállomást építenek át, majd a túzokvédelmi projekt 2020-21-ben is folytatódik.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.