Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Figyelmeztet az IMF: a túlzott optimizmus jelei mutatkoznak
No menu items!

Figyelmeztet az IMF: a túlzott optimizmus jelei mutatkoznak

A részvénypiacok és más kockázatos eszközök újabb hullámvölgybe kerülhetnek, ha a koronavírus még nagyobb mértékben terjed el, és ismét le kell állítani a gazdaságot – hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

Az értéktőzsdék viharos gyorsasággal kerültek medvepiaci szakaszba tavasszal, azaz a februári csúcsokhoz képest rekord rövidségű idő alatt érte el a zuhanás mértéke a 20 százalékot párhuzamosan azzal, ahogy a koronavírus-járvány és a terjedését akadályozó intézkedések pánikot okoztak a befektetők körében.

A március 23-i mélypontokról azonban hasonló gyorsasággal lőttek ki az indexek és újra az év eleji csúcsok felé menetelnek.

A New York-i értéktőzsdén (NYSE) és az elektronikus részvénykereskedelmi rendszerben, a Nasdaq-piacon jegyzett ötszáz legnagyobb tőkeértékű amerikai vállalat árfolyamának változását tükröző index, az S&P 500-as mutató 23 kereskedési nap alatt 34 százalékkal csökkent, de a fiskális és monetáris támogatásnak köszönhetően mostanra már csak 10 százalékkal marad el értéke a februári rekordoktól.

Az IMF pénzügyi stabilitási jelentésében rámutatott, hogy a pénzpiacok optimizmusa és a világgazdasági helyzet alakulása nem áll egymással összhangban. Ez pedig növeli a veszélyét a kockázatos eszközök árkorrekciójának – hangsúlyozták a valutaalap elemzői, hozzátéve, hogy számos részvénytőzsdén és vállalatikötvény-piacon a túlértékeltség jelei mutatkoznak.

Korrekciót válthat ki a korábban vártnál mélyebb és hosszabb recesszió, a járvány második hulláma és a terjedését fékező intézkedések visszaállítása, vagy a kereskedelmi feszültségek fellángolása.

Ronthatja a befektetők hangulatát az is, ha a növekvő gazdasági egyenlőtlenségek hatására tovább szélesedik a globális társadalmi elégedetlenség – hangoztatta a valutaalap, amely arra is figyelmeztetett, hogy a vállalatoknak a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított adósságállománya történelmi magasságokba emelkedett, miközben a háztartások eladósodottsága is nőtt.

Ez azt jelenti, hogy számos gazdaság magas adósságszintről indul neki egy rendkívül meredek gazdasági lassulásnak. A bankok nagyobb likviditással és tőketartalékkal rendelkeztek a válság kirobbanásakor, rugalmas reagálási képességüket csődök teszik próbára – mutattak rá az elemzők.

A figyelmeztetés egy nappal azután hangzott el, hogy az IMF tovább rontotta idei és jövő évi gazdasági előrejelzését.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás