Hirdetés
Kezdőlap Hírek Fukusima. Az óceánba öntik a radioaktív vizet
No menu items!

Fukusima. Az óceánba öntik a radioaktív vizet

A Csendes-óceánba kell öntenie a fukisimai atomerőművet üzemeltető cégnek a sérült erőműben felgyülemlett sugárszennyezett vizet – közölte Harada Josiaki japán környezetvédelmi miniszter.

Azóta, hogy a létesítményt kilences erősségű földrengés rázta meg 2011. március 11-én, a Tokyo Electric Powernak (Tepco) több mint egymillió tonna sugárszennyezett vizet gyűjtött össze tartályokba a megrongálódott erőmű hűtőrendszeréből. Az üzemeltető tájékoztatása szerint a tartályok, amelyekbe a radioaktív vizet gyűjtik, 2022-re megtelnek.

Harada Josiaki

Harada tokiói sajtóértekezletén elmondta, hogy az egyetlen lehetőség a probléma megoldására, hogy az ezen időpont után összegyűjtendő vizet a tengerbe ömlesztik, ahol az felhígul. A kérdést a kormány meg fogja vitatni, ő javaslatot tesz majd a megoldásra.

A végső kormánydöntés előtt megvárják egy szakértői bizottság jelentését. A miniszter nem beszélt arról, hogy szerinte mennyi vizet kell majd a tengerbe önteni.

Ha szabad utat engednek a sugárszennyezett víz tengerbe öntésének, akkor a lépés kiválthatja a szomszédos Dél-Korea haragját, amely a múlt hónapban bekérette a szöuli japán nagykövetség rangidős tisztviselőjét, hogy számon kérje: mit tesz Japán a Fukusimában felgyülemlett radioaktív vízzel.

A sérült erőmű 2013-ban. Kép: Wikipedia

A két ország között amúgy is feszült a viszony amiatt, hogy vita bontakozott ki közöttük a világháborús kényszermunkások kárpótlása miatt.

A tengerparton fekvő atomerőművek rendszerint eresztenek valamennyi hűtővizet az óceánba. Ez a víz tartalmaz tríciumot, a hidrogén radioaktív izotópját, amelyet nehéz leválasztani, és amelyet viszonylag ártalmatlannak tekintenek.

A Tepco, amelyet a helyi halászok is rendszeresen bírálnak, tavaly beismerte, hogy a tartályokban felgyülemlett víz a trícium mellett más, szennyező anyagokat is tartalmaz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás