Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Fürdőprogramokat szerveznek a nyár végére is 
No menu items!

Fürdőprogramokat szerveznek a nyár végére is 

Fotó: szechenyifurdo.hu

Még mindig tart a nyár, hőségnapok is várhatók, ilyenkor külföldi és hazai turisták és a fővárosiak egyaránt vízbe és víz mellé vágynak hűsölni. Az idei MoziKedd sorozat ezen a héten zárul a Széchenyi fürdőben. Felejthetetlen látványt ígér a Rudas tetejéről az augusztus 20-i tűzijáték. A nyári szezon végét pedig a Pesterzsébeti fürdőben ünnepeljük majd a hónap utolsó napján.

Esti szórakozás, egyben ellazulás és felfrissülés – ez mind egyben a CineSpa Filmekbe merülve program a Széchenyi fürdőben, ahol négy kedden át lehetett fürdőzni és mozizni a kültéri kültéri élménymedencéből. Az utolsó alkalom augusztus 6-án lesz, a rendezvénysorozatot záró film a ma már kultfilmmé vált Bohemian Rhapsody. A vetítés 21 órakor kezdődik, jegyek online válthatók (https://jegyek.szechenyifurdo.hu/).

A Sziget Fesztivál látogatói számára szeretnénk Budapest egyedülálló fürdőit is bemutatni, így ebben az évben is csatlakoztunk a CityPASS kampányhoz. Ennek keretében a „Sziget-lakók” egy alkalommal ingyenesen léphetnek be valamely fürdőnkbe, ezt követően pedig 20 százalék kedvezménnyel válthatnak SZIGET CityPASS by Budapest Card elnevezésű belépőt – írta közleményében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt..

Egész évben különleges élmény a Rudas Panoráma medencéje, ahonnan napfelkeltekor az éledő várost lehet megcsodálni, napközben a nyüzsgő világváros közepén lehet mégis relaxálni.

Évente egyszer pedig valóban kivételes alkalom, hogy az augusztus 20-i tűzijáték a Duna-parton álló fürdő tetejéről egészen közelről csodálható meg (https://www.rudasfurdo.hu/ahonnan-meg-sosem-lattad-a-tuzijatekot).

A Csillaghegyi fürdőben is bámulatos kilátás nyílik Óbudára, a budai hegyekre és a pesti oldalra is, a nyári estéken érdemes még a Panoráma medencét kipróbálni családi vagy baráti privát fürdőzésre is (https://www.csillaghegyifurdo.hu/privat-furdozes).

A szaunakedvelők egész évben keresik és igénylik a különleges szaunaprogramokat. A Pesterzsébeti fürdőben minden hónap harmadik péntekén tartott Szauna Péntek négy szaunaszeánszot tartalmaz, a következő szaunaest időpontja augusztus 16. (https://www.pesterzsebetifurdo.hu/szauna-pentek).

Hagyományaink szerint a nyári szezont méltóképpen búcsúztatjuk, ez évben augusztus 31-én hosszított nyitvatartással tartjuk meg a strandzáró bulit a Pesterzsébeti fürdőben. Napközben lesznek gyerekprogramok vízben és vízparton, majd a felnőttek szórakoztatására DJ és zene bel- és kültéren, ezúttal vizuális effektekkel feldobva.

A nyári fürdőzés kellemes élményei mellett a veszélyekre is fontos figyelni. Egyre többet hallani a túlzott mértékű napozásról, az erős az UV-sugárzásról és ezek káros hatásairól bőrünkre. Gondolva vendégeinkre és munkavállalóinkra fürdőinkben a nyár folyamán több helyszínen is szerveztünk ingyenes bőrgyógyászati szűrővizsgálatot – így a Palatinus-, a Paskál- és a Pesterzsébeti fürdőben is. Csaknem háromszázan éltek ezzel a lehetőséggel, melynek eredményeként több, mint 20 ember részére további vizsgálat is javasolt.(Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás