Kezdőlap Világgazdaság Öt uniós tagállamban nőtt a szén-dioxid-kibocsátás - itthon csökkent
No menu items!

Öt uniós tagállamban nőtt a szén-dioxid-kibocsátás – itthon csökkent

Az Európai Unió kötelező célként tűzte ki magának a klímasemlegesség 2050-re történő elérését, ám ehhez jelentős mértékben kell csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok jelenlegi kibocsátási szintjét – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében.

A GKI azt megvizsgálta, hogy a legfrissebb, 2019-es adatok szerint hogy állnak az uniós országok a klímacél elérésével.

Az EU 27 tagállamának együttes szén-dioxid-kibocsátása 18 százalékkal csökkent 1995 és 2019 között, ugyanezen időszak alatt a GDP-arányos kibocsátás 63 százalékkal csökkent.

Magyarország az EU27 átlaghoz közel áll a 19 százalékos szén-dioxid-kibocsátás csökkenéssel, viszont jobb a GDP-arányos kibocsátás terén, mert 80 százalékos csökkenést ért el.

Az elmúlt 25 évben 11 tagállamban volt 20-40 százalék közötti, illetve 11 tagállamban 0-20 százalék közötti csökkenés, 5 országban pedig növekedés történt. A legnagyobb növekedés Cipruson (25 százalék), Luxemburgban (19 százalék) és Írországban (10 százalék), a legnagyobb csökkenés pedig Dániában, Romániában (40 százalék) és Észtországban (35 százalék) volt.

A teljes szén-dioxid-kibocsátás változása nagyban függ a gazdasági teljesítménytől, a GDP alakulásától. A GDP-arányos kibocsátási adatokból jól látszik, hogy a fejlettebb tagállamok esetében kevesebb CO2 kibocsátás szükséges egymillió euró GDP előállításához, mint a keleti tagállamok esetében – jelezte a GKI.

Ennek egyik oka az lehet, hogy a keleti régiók országaiban nagyobb súllyal van jelen az ipar a GDP-ben. Ez negatívan befolyásolja a kibocsátást, mivel az ipar és a hozzá kapcsolódó szállítás jellemzően nagy szennyező. Egy másik ok lehet, hogy a fejlettebb tagállamokban a háztartások saját, energiamegtakarító, energiatermelő beruházásai jelentősebbek, a korszerűbb épületek pedig nagy mennyiségű fűtési/hűtési és világítási energiát takarítanak meg.

Jelenleg Magyarország is a szennyezőbb tagállamok közé tartozik, de a régió tagállamaival közel egyező adatokkal rendelkezik.

Ez szintén azt támasztja alá, hogy egy ország gazdasági szerkezete jelentős befolyásoló tényező – mutatott rá a gazdaságkutató.

A karbonlábnyom szempontjából pozitív előrelépés, hogy 1995 óta minden uniós országban legalább 50 százalékkal csökkent az egymillió euró GDP-re jutó CO2 kibocsátás. A legnagyobb csökkenés Észtországban volt 93 százalékkal, ezt követi Románia 92 és Litvánia 90 százalékkal. A legkisebb csökkenés Ausztriában volt 50 százalékkal.

Magyarország ebben a tekintetben is a középmezőnyben helyezkedik el a 80 százalékos csökkenéssel – közölte a GKI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás