Kezdőlap Hírek Grúzia - A volt elnök képével támadtak hackerek
No menu items!

Grúzia – A volt elnök képével támadtak hackerek

Körülbelül kétezer weboldalt törtek föl hackerek Grúziában, köztük az elnökét és bíróságokét is – jelentette be Szopo Dzsadzsanasvili elnöki szóvivő. Az ügyben nyomozás indult.

Az Interpress grúz hírügynökség értesülései szerint támadás érte több kormányzati hivatal, valamint civil szervezet weboldalát is.

A hírügynökség azt közölte, hogy az oldalakra a hackerek Miheil Szaakasvili volt grúz elnök fotóját töltötték fel, “I’ll be back” (“Visszatérek”) felirattal.

Szaakasvili képe jelent meg a jelenlegi elnök hivatalos oldalán is. Forrás: 1tv.ge

Szaakasvili 2004 januárja és 2007 novembere, majd 2008 januárja és 2013 novembere között volt Grúzia elnöke. 2013-ban külföldre távozott, 2015 májusában megkapta az ukrán állampolgárságot, aminek következtében grúz állampolgársága megszűnt. 2016 novemberéig a dél-ukrajnai Odessza megye kormányzói tisztségét látta el.

Később azonban összekülönbözött Petro Porosenko akkori ukrán elnökkel, majd távozott posztjáról, és ellenzéki pártot alapított Ukrajnában Új Erők Mozgalma néven. Porosenko 2017 nyarán megfosztotta ukrán állampolgárságától, jelenleg hontalan és Hollandiában él.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás