Hirdetés
Kezdőlap Agrár GVH-eljárás a Master Good és a SáGa Foods ellen
No menu items!

GVH-eljárás a Master Good és a SáGa Foods ellen

Ellentmondásos, félrevezető piaci adatok és nyilatkozatok miatt Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indít a Master Good és a SáGa Foods összefonódásának ügyében – közölte a versenyhatóság.

A GVH a felek bejelentése alapján tudomásul vette, hogy a Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft. megszerzi a SáGa Foods Élelmiszeripari Zrt. részvényeinek 100 százalékát a Bernard Matthews BV-től és a Bernard Matthew Foods Ltd-től.

Az elmúlt napokban a sajtóban napvilágot látott, felektől származó piaci adatok azonban nem egyeznek az összefonódás-bejelentés során a hatósággal közölt adatokkal, ezért a GVH az eltérések tisztázása érdekében hivatalból eljárást indított.

A Master Good Kft., mely elsősorban primer baromfifeldolgozással, kisebb részben pedig továbbfeldolgozással foglalkozik, decemberben jelentette be összefonódását a GVH-nál a feldolgozott baromfitermékeket gyártó SáGa Foods Zrt.-vel.

A GVH 2019. december 18-án hatósági bizonyítványt adott ki a tranzakcióról, mivel a benyújtott piacméret- és piaci részesedés adatok alapján elvethető volt a káros versenyhatások lehetősége, így nem merült fel versenyfelügyeleti eljárás indítására okot adó körülmény.

A Master Good az összefonódásról január 13-án tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát. Az MTI-nek eljuttatott sajtóközlemény szerint a cégcsoport a magyarországi csirketermelés- és feldolgozás több mint 40 százalékát adja, továbbá a sajtóközlemény a SáGa Foods-ra, mint “Magyarország piacvezető, feldolgozott baromfitermékeket gyártó vállalatára” utalt.

A GVH szerint a sajtóközleményben szereplő állítások eltérnek az összefonódás bejelentése során a hatóság számára benyújtott adatoktól, így a feltételezhetően félrevezető közlés miatt eljárást indított a két vállalkozással szemben.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások jogsértést követtek volna el. A megindított eljárás célja annak tisztázása, hogy a vállalkozások félrevezető adatokat szolgáltattak-e az összefonódás bejelentésével kapcsolatos eljárásban.

A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hatvan nap. Ha az ellentmondás tisztázódik, a vizsgálat megszüntethető, ellenkező esetben a GVH visszavonhatja az összefonódás tudomásul vételét megerősítő hatósági bizonyítványt.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.