Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság György László: a felzárkózáshoz nagyobb növekedési előnyt kell elérni
No menu items!

György László: a felzárkózáshoz nagyobb növekedési előnyt kell elérni

György László: a munkaerőpiac elkerülte a válságot

A járványhelyzet esély is a felzárkózásra, de ahhoz, hogy az ország 2030-ra utolérje az uniós átlagot, 2-ről 3 százalékpontra kell felkúsznia a növekedési előnynek – jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A Világgazdaságnak adott interjúban kiemelte: a Gazdaságvédelmi akcióterv más utat követett, mint a többi ország válságkezelése. A kormány nem félelemből és kapkodva, hanem jól átgondolt stratégia szerint hozta meg a legfontosabb döntéseket.

Miközben más országok a munkahelyek megőrzésére úgy törekedtek, hogy az otthonülésért segélyt adtak, addig a magyar kormány a munkaadókkal folyamatosan egyeztetve annyi munkahelyvédelmi bértámogatást adott, amennyi a munkahelyek közvetlen megőrzéséhez szükséges volt, ezáltal hagyta lélegezni a munkaerőpiacot” – fogalmazott a lapnak.

A vállalkozók felelős döntéseinek és a gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően a munkaerőpiac helytállt és elkerülte a válságot. Emellett a kormány jelentős összegeket mozgósított a munkahelyek megerősítésére és újak teremtésére:

2020 márciusa óta 918 milliárd forint vállalati beruházásösztönző állami támogatásról született döntés.

A bértámogatási programokról elmondta: a Gazdaságvédelmi akciótervvel a számításaik szerint 1 millió 547 ezer munkahelyet sikerült megvédeni, és 1 millió 660 ezer munkaképes korút értek el. Ezek a számok a megvédett, a megerősített, illetve az újonnan létrehozott munkahelyekre vonatkoznak.

A fiatalok foglalkoztatottsága terén még vannak tartalékok, mint mondta, ezeket mozgósítják középtávon a 25 év alattiak szja-kedvezményével. Másrészt van még lehetőség az időskorúak foglalkoztatásában is, ezért jelentős adókedvezményeket kapnak a dolgozni vágyó nyugdíjasok. A harmadik csoport a gyermeket vállaló nőké, a kisgyermekes anyukáké, őket az eddigi családtámogatásokon túl rugalmas foglalkoztatással támogatják – közölte.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a vendéglátás sorsa, azt mondta: érdemes a gazdasági folyamatokat összefüggésükben vizsgálni, számos pozitív folyamatot látnak az európai és a magyar gazdaságban. Ilyen az egyébként is jelentős ipari megrendelések folyamatos bővülése, vagy a háztartások magas megtakarításai, amelyek a fogyasztási oldalon keresletként jelennek meg. A német családok 100 milliárd eurót nem költöttek el, az euróövezetben a háztartások megtakarítási rátája 12-ről 24 százalékra emelkedett 2020-ban. Új helyzetet teremt szerinte, ha ezek a források megjelennek a piacon, és a turizmus-vendéglátás is korlátozások nélkül működhet.

Hangsúlyozta, hogy jobbak Magyarország lehetőségei, mint a vírusválság előtt, mivel a számok alapján a krízis alatt beruházásösztönzésre egyetlen kormány sem költött annyit, mint a magyar.

Jelentős fejlesztések zajlanak a gyógyszergyártásban és az élelmiszeriparban, de az exportágazatokban is töretlen a beruházási kedv, ami azt mutatja, hogy a válság ellenére a globális szereplők lehetőséget látnak hazánkban. Már csak emiatt is, a hazai szereplőknek is érdemes szem előtt tartaniuk, hogy olyan üzleti környezet veszi őket körül, amely a kitörés talaja lehet” – mondta György László a Világgazdaságnak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...