Kezdőlap Mozaik György László: a nagy multik képesek érvényesíteni érdekeiket
No menu items!

György László: a nagy multik képesek érvényesíteni érdekeiket

Csakis egyensúlyra törekvő, patrióta gazdaságpolitikával lehet élhető országot teremteni – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten, az Országos Vállalkozói Mentorprogram közép-magyarországi nyitórendezvényén.

György László államtitkár: a nemzeti tulajdonszerkezet kevéssé maradt meg Fotó:
MTI/Kovács Attila

György László hangsúlyozta, hogy a 2010 utáni magyar gazdaságpolitika világgazdasági keretekben értelmezi az országot, és nem “elvtelen kiszolgálója a külföldi érdekeknek“, de a teljes bezárkózást is elveti. A globális termelés 80 százalékát előállító 600 multinacionális cég a legerősebb államokkal szemben is képes érvényesíteni az érdekeit – jegyezte meg. Az államtitkár szerint Magyarországnak kicsi és nyitott gazdaságként föl kell mérnie a nemzetközi szinten is piacképes erősségeit, és ezekre kell a jövőjét alapoznia, mivel a nemzeti tulajdonszerkezet más rendszerváltó országokhoz képest sokkal kevésbé maradt meg.

A nemzeti tulajdonszerkezetet más rendszerváltó államokhoz képest Magyarország sokkal kevésbé tudta megőrizni, a befektetések közül ugyanakkor ma már válogathat, és előnybe hozhatja a kivitelre termelő, fejlett technológiákat – tette hozzá. Véleménye szerint a magyar befektetésösztönző rendszer rugalmas és gyorsan alkalmazkodik, a felnőtt- és szakképzés, valamint a közlekedési infrasturktúra ugyanakkor még átalakításra, illetve fejlesztésre szorul.

Az államtitkár nem számít a 2008-ashoz hasonlítható gazdasági válságra, de egy kisebb nemzetközi visszaesést nem zárt ki, ezért – mint fogalmazott – Magyarországot fel kell készíteni egy ilyen lehetőség elviselésére is. Szorgalmazta emellett a termelékenység további javítását, a fejlettebb munkaszervezés elsajátítását a befektetőktől, és az eddiginél nagyobb függetlenség kialakítását a német ipartól.

Nemzetközi adatokra hivatkozva megjegyezte, hogy a magyar kivitel összetettsége a legtöbb régió versenytársénál kedvezőbb, így a gazdasági növekedés fenntarthatósági kilátásai is kedvezőbbek. A kedvező makrogazdasági mutatókat a nemzetközi visszajelzések és minősítések is értékelik, a kormány azonban azt tekinti a legfontosabbnak, hogy az itt élők érezzék a fejlődést – jelentette ki György László.

Tarlós István fõpolgármester:  vezető gazdasági térség közpotja lesz Budapest Fotó: MTI/Kovács Attila

Tarlós István a rendezvényen a racionális szemléletű városvezetésnek tulajdonította, hogy a gazdasági fejlődéshez a főváros is jelentős mértékben járulhatott hozzá. 2010 óta Budapesten 23 közlekedésfejlesztési projekt kezdődött, 20 városfejlesztési terv készült, 90 támogatás jutott a kerületeknek közterület-fejlesztésre a Térköz-pályázaton, 17 zöld- és energiahatékonysági fejlesztés, valamint 10 hulladékgazdálkodási program fejeződött be, értékvédelmi és kulturális programok születtek, a fásítási program keretében pedig nemrég a tízezredik fát ültették el – tette hozzá.

A főpolgármester úgy látja, hogy a gazdasági mutatók is kedvezőek, hiszen a magyar GDP több mint harmadát Budapest termeli, a foglalkoztatottak száma nemzetközi szinten is jelentős bővüléssel elérte a 840 ezret. Várakozása szerint támogató üzleti feltételekkel, jól szervezett gazdasági környezettel, rugalmas és befogadó munkaerőpiaccal Budapest 2030-ra Európa egyik vezető gazdasági térségévé válhat.

Tarlós István közölte, hogy az új villamosok beszerzése folytatódik, a túlárazott ajánlatok visszautasításának köszönhetően pedig versenyképes áron, még ebben a hónapban elkezdődhet a hármas metró középső szakaszának felújítása, és hamarosan átalakulhat a Bubi közösségi biciklirendszer is. Hozzátette, hogy a főváros 2 ezer hektárnyi rozsdaövezet újjáépítését tervezi, a zöldmezős beruházásokat és a beépítetlen területek átminősítését ugyanakkor ellenzi. Fölhívta egyúttal a figyelmet, hogy a turizmus nem bővíthető a végtelenségig, az idegenforgalom átgondolatlan fejlesztése idővel feszültségekhez vezethet.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke úgy fogalmazott, hogy a budapesti vállalkozók a tapasztalt és hozzáértő városvezetés sikerében, és munkájának folytatásában érdekeltek. A főváros gazdasági erejét mutatja, hogy az összes belföldi foglalkoztatott harmada itt dolgozik, a külföldi tőkeállomány majdnem fele az országon belül ide érkezik, GDP-je pedig az országos átlag duplája – tette hozzá Parragh László.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.