Kezdőlap Hírek Halálos áldozatok, földcsuszamlás, árvíz. A Hagibisz tájfun japán mérlege
No menu items!

Halálos áldozatok, földcsuszamlás, árvíz. A Hagibisz tájfun japán mérlege

Tizenkilencre emelkedett Japánban a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma, több mint 140-en sérültek meg, és tizenkettő fölött van az eltűntek száma is – közölték japán hatósági források vasárnap.

A folyók sok helyen kiléptek medrükből és elárasztották a lakott területeket. Honsun, Japán legnagyobb szigetén mintegy 6 millió embernek tanácsolták, hogy hagyják el otthonukat. Az érintett területeken leállt a vasúti közlekedés és a repterek is bezártak.

A Kyodo japán hírügynökség kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy tizenkét prefektúrából összesen 48 földcsuszamlást jelentettek.

Tokióban, valamint az ország középső és keleti részén vasárnap reggel visszavonták a kitelepítési utasításokat, vasárnap a vasúti közlekedés és a Haneda repülőtér forgalma is újraindult annak ellenére, hogy egyes járatokat vasárnap is töröltek. A tokiói metró egyelőre nem közlekedik, mert szakemberek ellenőrzik, hogy biztonságos-e a hálózat.

A tájfun miatt, amely szombaton érte el Japán partjait, háztartások százezrei maradtak áram nélkül. A Hagibisz vasárnap elhagyta a japán szigeteket, jelenleg 130 kilométerre található Mijakótól és továbbra is óránkénti 160 kilométeres széllel tombol, csak most már a Csendes-óceánon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Hírek

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.