Kezdőlap Hírek Három év börtön. Kalózszervert üzemeltetett budapesti lakásán
No menu items!

Három év börtön. Kalózszervert üzemeltetett budapesti lakásán

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy illegális szerveren jogvédett tartalmakat terjesztő budapesti férfit.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közölte: a havi előfizetéssel elérhető több ezer jogvédett film, zene és szoftver 40 millió forintot hozott az elkövetőnek a 2015-ös lebukásáig, a jogtulajdonosoknak okozott kár azonban az egymilliárd forintot is meghaladta. Az ügyben a NAV nyomozott.

A zártkörű, előfizetéses weboldal nem hirdette magát, első felhasználói ismerősi, baráti körből kerültek ki, majd a szolgáltatás híre szájról szájra terjedt. A havidíjat – amit bitcoinban is lehetett rendezni – a felhasználók egy bankszámlára utalták át, amelyet az elkövető egy hajléktalan ember nevére nyitott.

A férfi a pénzt rendszeresen egy lakásához közeli ATM-ből vette fel, lebukásához végül az automata kamerafelvételei is hozzájárultak – tették hozzá.

A weblapot a férfi – aki egyébként egy magasan képzett informatikus – egy lopott IP-címről működtette:

félezer szoftvert, több mint ezer zenét, valamint csaknem háromezer filmet tett elérhetővé felhasználóinak.

A NAV azt írta, a tanúként meghallgatott előfizetők ugyan tisztában voltak azzal, hogy az általuk letöltött tartalom illegális forrásból származik, a nagy választék, a jó sávszélesség és a megfizethető ár miatt vállalták a kockázatot.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a szerzői jogok megsértése, a jogvédett tartalmak, zenék, filmek, szoftverek illegális terjesztése vagy akár letöltése a köztudatban gyakran nem jogsértésként él. Mégis az elmúlt tíz évben az ehhez hasonló ügyek elkövetési értéke meghaladta a 30 milliárd forintot.

A NAV bűnügyi IT-szakterülete több tucat ügyet derített fel, tizenöt olyan bűnözői csoport ellen nyomozott, amely hasonló módszerrel és céllal illegális weboldalakat, szervereket működtetett. Harmincöt ember ellen indult eljárás, de a mostani az első, amely letöltendő börtönbüntetés kiszabásával végződött – áll a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás