Kezdőlap Hírek Honvédelem. Az illetményfejlesztés részletei
No menu items!

Honvédelem. Az illetményfejlesztés részletei

Benkő Tibor honvédelmi miniszter felidézte, 2015-ben a kormány elfogadta, hogy a katonák illetményét 2019. január elsejével bezáróan összesen 50 százalékkal emelik. A kormány ígéretét betartotta, ennek utolsó 5 százaléka jövő januárban realizálódik – közölte.

A honvédelmi dolgozók jövő évi bérjellegű és béren kívüli juttatásairól szóló dokumentumot Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete elnöke, és Hazuga Károly, Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke írták alá Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban.

Benkő Tibor elmondta: januári 5 százalékos bérfejlesztést úgy valósítják meg, hogy a hivatásos és szerződéses katonák béralapja 44 600 forintra emelkedik. Ennek kapcsán elmondta: ezt a 44 600 forintot az önkéntes tartalékos katonákra is kiterjesztik, ezt az összeget jövőre ők is megkapják, mint honvédelmi szolgálati díjat.

Ezen felül, a kormány már jóváhagyta, s reményeik szerint a parlament is megszavazza majd az új állománykategória, a honvédelmi alkalmazott bevezetését.

A jelenlegi köztisztviselőként dolgozó honvédelmi alkalmazottak jövőre első lépésben 20, majd évente 5-5, összességében 35 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek - ismertette Benkő Tibor.

A miniszter elmondása szerint a béren kívüli juttatások tekintetében is legalább megőrzik az idei szintet. Ezen felül az eddigi havi 8 ezer forintos pénzösszegű juttatás helyett, Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámlára mintegy 12 ezer forintot kapnak. A felhasználás megkönnyítésére pedig az összes katonai szervezetnél kiépítik a Szép kártya elfogadó terminálrendszert.

Jövőre is megőrzik a havi 7100 forintos önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást, s a bankszámla támogatás is változatlanul havonta ezer forint marad. Nevelési támogatásként továbbra is gyermekenként bruttó 30 ezer forintot, plusz tanévkezdési hozzájárulásra gyermekenként 45 ezer forintot  kapnak évente a dolgozók. Mindemellett a munkába járás támogatására a bérlet árának felét továbbra is megfizetik.

A honvédelmi alkalmazottak ruházati költségtérítése bruttó 142 ezer forint marad. Ebben előrelépés, hogy a 2019. májusában folyósított összeget már nem kell számlával igazolni. A katonák pedig jövőre is megkapják 126 ezer forintos ruházati utánpótlásukat.

Magyar Honvédség Forrás: azuzlet.huA nehéz körülmények közé került munkavállalóikról való gondoskodásra a segélyek mértékét legalább a 2018-as szinten kívánják megtartani.

A miniszter azt is elmondta, hogy még ebben az évben két részletben, a tavalyihoz hasonló mértékben ismerik el különjuttatásban azok munkáját, akik készenléti, készültségi szolgálatot biztosítottak, részt vettek a hazai és nemzetközi gyakorlatok megszervezésében, végrehajtásában, továbbá akik a haderőfejlesztési programban működtek közre.

Benkő Tibor úgy értékelt: a változó adószabályozási rendszert is figyelembe véve valamennyi juttatás tekintetében nemcsak megőrizték az eddigi szintet, de előbbre is léptek a jövő évet illetően.

A miniszter kiemelte: a katonai vezetők feladata gondoskodni az emberekről, a katonákról. Ahogy esküjükben megfogadják, alárendeltjeikről minden körülmények között gondoskodnak.

Céljuk, hogy a katonák részére életpályamodellt, s a honvédségnél dolgozó munkavállalóknak olyan versenyképes illetményrendszert biztosítsanak, hogy megfelelő létszámú és megfelelő felkészültségű dolgozóik legyenek.

A honvédség által kínált versenyképes illetményrendszer és kiszámítható pályakép biztonságot jelent a katonák és családjaik számára - szögezte le.

Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke Forrás: azuzlet.hu
Czövek János

Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke azt mondta: a három szervezet eredményként értékeli a megállapodást, ami a honvédelmi tárca illetmény és egyes illetményen kívüli juttatásainak 2018-as szintjének továbbfejlesztése.

A szakszervezeti vezető elmondta: a honvédelmi tárcánál igen jól működik az érdekegyeztetési rendszer, ezt szeretnék a jövőben is így folytatni.

Czövek János külön köszönetét fejezte ki, hogy a jelenlegi honvédségi közalkalmazottak hosszú ideje várt illetményfejlesztésére is sor kerül. Megköszönte továbbá valamennyi érintettnek, aki közreműködött abban, hogy a túlszolgálat pénzbeli megváltása jövőre is megmaradjon.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

A természet megőrzése folyamatos felelősség

A vadászat nem a hatalomról, hanem a felelősségről szól, nem a birtoklásról, hanem az őrzésről, nem a zsákmányról, hanem a kapcsolatról, a közösségről.
Hirdetés

Hírek

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához

ING vezető elemző: a lassú kilábalásnak komoly ára lehet

Az ING Bank előrejelzése szerint jövőre a magyar gazdaság 2,3 százalékkal bővülhet, ami elsősorban a reálbérek emelkedése által hajtott lakossági fogyasztásnak lesz köszönhető.

MNB: a piaci szereplőknek január végéig tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a kedvezőbb számlacsomagokról

Az MNB jó gyakorlatnak tartja, ha a bankok a kedvezőbb számlacsomagban elérhető éves megtakarításról is tájékoztatják ügyfeleiket, valamint a csomagváltásért nem számítanak fel díjat.

A magyar erdők az energetikai piac fontos tartalékát jelentik

Minden köbméter energetikai célra felhasznált fa kiváltja a fosszilis energiahordozókat és hozzájárul az ellátás biztonságához, ezért a fának most és a jövőben is helye van a megújuló energetikai piacon.

Hiába nő az átlagfizetés, a megtakarítás a leggazdagabbak kiváltsága lett

A társadalom 60 százaléka számára valószínűleg örökre elveszett a hosszú távú megtakarítási esély
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...