Kezdőlap Agrár Indul az Erdők Hete országos rendezvénysorozat
No menu items!

Indul az Erdők Hete országos rendezvénysorozat

Fotó: Mészáros Cecília

Az idei Erdők Hete programjainak célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára az Országos Erdészeti Egyesület klímakonferenciáján, Budapesten.

Az „Erdő és víz – a klímaváltozás árnyékában” című szakmai konferencián, mely egyben az idén 29. alkalommal megrendezésre kerülő Erdők Hete nyitórendezvénye is, az államtitkár kiemelte, az erdészeti vízgazdálkodás aktuális kérdései rámutatnak arra a szoros, mégis összetett viszonyrendszerre, amely az erdők, a víz és a klímaváltozás között fennállnak. Ez ma már nem elméleti kérdés, hanem napi gyakorlati kihívás – hangsúlyozta Zambó Péter.

Hozzátette, az erdők vízháztartásának megőrzése, javítása tudatos emberi beavatkozást igényel, szakmai alapokon, hosszú távra tervezve. Ez a feladat számos ágazat összefogását igényli, amelyben az erdészek szerepe megkerülhetetlen. Az ő felelősségük, hogy a jövő erdeit úgy alakítsák, hogy azok ne csak túléljenek, hanem aktívan segítsenek alkalmazkodni a változó klímaviszonyokhoz – a vízzel való bánásmódon keresztül is.

Zambó Péter köszöntőjében elmondta, a klímavédelemben az erdő az egyik legfontosabb biológiai infrastruktúránk, az ország 2,3 millió hektár fával borított területe pedig nemzeti zöldvagyonunk alapja. Ennek jövője, megóvása érdekében alakult meg az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum, amely széles együttműködésben tárja fel a meglévő problémákat, és alkot a gyakorlatban is alkalmazható cselekvési terveket. A fórum 8 munkacsoportjának tevékenységei közül az egyik kiemelt téma a vízgazdálkodás kérdése – húzta alá.

A 29. Erdők Hete országos rendezvénysorozat alkalmából szeptember 29. és október 5-e között több mint 100 programmal készülnek a magyar erdészetek, köztük kiemelten az állami erdészeti társaságok. Az érdeklődők országszerte különböző terepi programokon vehetnek részt, így például vezetett túrákon és kirándulásokon kaphatnak betekintést az erdők szolgáltatásaiba.(Agrárminisztérium)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás