Kezdőlap Címkék Zambó Péter

Zambó Péter

A klímaváltozás és az erdőgazdálkodás összefüggése

Az ipari civilizáció által generált probléma egyik legesélyesebb és legköltséghatékonyabb megoldása az erdő.

Az erdő Európa legfontosabb zöldvagyona

Csak a legutóbbi, 2019-ben indított Országfásítási  Programban már több mint 184 millió fát ültettek el a magyar gazdák.

Az erdők fenntartása közcél, hasznuk minden állampolgáré

Az állam kiemelt kötelessége az erdők védelme és fenntartása, ebben a munkában pedig stratégiai feladat hárul az állami erdészeti cégcsoportokra.

A vidéki települések zöld területeit gyarapítják

Zala vármegyében a most induló tavaszi ültetési szezonban 39 településen 628 fát ültetnek el, ezzel Zalában eddig összesen mintegy háromezer facsemete elültetésére nyílt lehetőség a településfásítási program keretében.

Idén tavasszal 500 iskolába költözik be az erdő  

Az Iskolában az Erdő program célja, hogy az erdőkkel kapcsolatos tudást élményszerűen adja át az általános iskolásoknak.

Jövőnk záloga a 2,3 millió hektárnyi magyar zöld erdővagyon gondozása

A Soproni Egyetemhez szorosan kapcsolódva hozták létre az Erdészeti Ágazati Tudásközpontot.

Kiemelt figyelem az erdészeti oktatásra

A magyar erdőgazdálkodás alapját jelenti azok munkája, akik a terepi tevékenységeket irányítják, együtt lélegeznek a rájuk bízott erdőkkel, ismerik minden zegét-zugát és hivatásszerűen őrködnek felette. Ezért az agrártárca nagy hangsúlyt fektet az erdészeti szakemberek képzésének támogatására.

Támogatjuk az erdei iskolai programokat

Az állami erdészeti cégcsoport 2010 óta 40 milliárd forintot fordított az erdei turisztikai infrastruktúra, köztük számos erdei iskola fejlesztésére

Lendületet kapnak az erdőrezervátum kutatások

Elkötelezett az Agrárminisztérium az erdőrezervátum kutatási program támogatásában, amelyre az utóbbi években közel 100 millió forintot fordítottunk, és a szükséges összegeket a jövőben is biztosítani fogjuk.

Napelemparkot avattak a Bakonyerdő Zrt-nél

A Franciavágási Fűrészáru Gyár történelme immáron 100 éves múltra tekint vissza.

Átadták a Pilisi Pálos tematikus utat

A Magyar Pálos Rend Első Remete Szent Pál Rendje és a Pilisi Pálos Utak projektben vele együttműködő Pilisi Parkerdő Zrt. egyik kiemelt közös célja volt a környezettudatos és természetközpontú gondolkodásmód kialakítása, annak népszerűsítése, a köztudatban való elmélyítése a pálos kulturális emlékek, valamint a Pilis felbecsülhetetlen természeti értékei által nyújtott élményeken keresztül.

Új vezérigazgatók állami erdőgazdaságok élén

Négy állami erdőgazdaság vezérigazgatója vonult nyugállományba az év elején, az új vezetők kinevezését Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára adta át.

Földügyek. Megszűnik az osztatlan közös tulajdon, erdősítés kezdődik

Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős nemrégiben kinevezett államtitkára szerint az osztatlan közös tulajdonforma megszűnése a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás termelékenységére is kedvező hatással lesz. Emellett a fával borított területek növelésére, az erdei turizmus fejlesztésére és a vadgazdálkodás magasabb szintre emelésére is kiemelt figyelmet fordít.

Áder János felmentette a földügyekért felelős államtitkárt

A köztársasági elnök felmentette megbízatása alól Bitay Mártont, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkárát 2019. február 18-i hatállyal.

Friss

Növelni kell a nemzetközi fejlesztési bankok szerepét a válságkezelésben

Növelni kell a nemzetközi fejlesztési bankok szerepét a válságok kezelésében, ennek érdekében jobb, nagyobb és hatékonyabb intézményekké alakítjuk át őket - mondta a Pénzügyminisztérium.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Innovatív fejlesztések az agrárszakképzésben

Az ágazati képzőközpontokban elindított okostanterem program célja, hogy a duális képzésben résztvevő diákok számára korszerű, interaktív tanulási környezetet biztosítson. Éppen ezért a mai nap egy újabb mérföldkő az agrárszakképzés és a jövő agrárszakembereinek felkészítésében – jelentette ki Nobilis Márton, az élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkár a Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium okostanterem átadó ünnepségén.

Szörnyű kór terjed Magyarországon: már hat megye érintett

Az elmúlt napokban egymástól járványtanilag független két Bács–Kiskun vármegyei baromfitelepen, egy tojótyúk- és egy mulardkacsa állományban azonosították a betegséget.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Több mint egy év után csak elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel

Az elfogadott bankkártyák köre viszont szűk: csak a Mastercard vagy Maestro típusú kártyával rendelkező OTP-s ügyfelek tudnak készpénzt felvenni a diszkontlánc üzleteiben.

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggel

Az euró 1,0840 dollárra erősödött péntek reggel a csütörtök kora esti 1,0828 dollárról.

Az EKB csökkentette az irányadó kamatlábat

Az EKB döntése megfelel a többségi piaci várakozásoknak.