Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Internetadó készül Franciaországban
No menu items!

Internetadó készül Franciaországban

Az internetes óriáscégek megadóztatását javasolja a francia parlament alsóháza, a Nemzetgyűlés után a törvényjavaslatot még el kell fogadnia a szenátusnak is ahhoz, hogy a Google, az Amazon, a Facebook és az Apple is adót fizessen Franciaországban.

A javaslat célja a “GAFA-adó” – a Google, az Amazon, a Facebook és az Apple kezdőbetűi alapján –  bevezetése azoknak a digitális tevékenységeknek a megadóztatása céljából, amelyekből az említett óriásvállalatoknak hasznuk származik a francia internetfelhasználóknak köszönhetően.

A törvénytervezet értelmében 3 százalékos adót vetnének azon cégek franciaországi forgalmára, amelyeknek évente világszerte legalább 750 millió eurós, Franciaországban pedig 25 millió eurós bevétele van.

A tervezetet július 11-től tárgyalják a felsőházban, a szenátusban.

Bruno Le Maire

Bruno Le Maire francia gazdasági és pénzügyminiszter hangsúlyozta: ennek az adónak – amely elfogadása esetén visszamenőleges hatállyal, 2019. január 1-től lép életbe – az a célja, hogy sikerüljön megállapodást elérni a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD) folytatott tárgyalásokon 2020-ra, mivel – mint fogalmazott – “csak nemzetközi megoldás jöhet szóba”.

A törvényjavaslat célja, hogy a nagy multinacionális cégek egyre több adót fizessenek be azokban az országokban, amelyekben ténylegesen működnek, és nem azokban, amelyeket székhelyül választanak a kedvezőbb adózási feltételek miatt.

Le Maire szerint a digitális óriáscégek kezdenek “olyan erőssé válni, mint a szuverén államok”, ugyanakkor  – tette hozzá – “csak magánérdekeket szolgálnak”, ezért szabályozásuk “alapvető fontosságú”.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.