Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Itt vannak a KATA alternatívái – kevésbé kedvezőek
No menu items!

Itt vannak a KATA alternatívái – kevésbé kedvezőek

A Parlament elfogadta a KATA új szabályait, így a több mint 400 ezer KATA-s vállalkozó többségének – akik nem kizárólag magánszemélyeknek szolgáltatnak – magasabb adóteherrel kell számolniuk, mint eddig. Az alábbi alternatívákat vázolta fel dr. Marsa Norbert, a PwC menedzsere. 

Az alternatívaként rendelkezésre álló fő lehetőség az egyéni vállalkozók átalányadózása, amely ugyan a KATA-nál valamivel kevésbé kedvező adózási formaként szolgálhat, de hasonlóan minimális adminisztrációval jár, amit a kisadózók akkor választhatnak október 31-ig, ha az új törvény értelmében kikerülnek a KATA körből – fejtette ki Marsa Norbert. A törvénytervezet elfogadásával a 12-ről 18 millió forintra emelt értékhatár melletti KATA alkalmazására olyan főfoglalkozású egyéni vállalkozók váltak jogosulttá, akik – a taxisok kivételével – kizárólag a lakosság, tehát közvetlenül magánszemélyek számára szolgáltatnak.

Marsa Norbert

Az egyéni vállalkozók átalányadója kapcsán a főszabály szerint felső korlátként egy 24 millió forintos bevételi értékhatár van meghatározva. Az adózási forma azért „átalány”, mert egy 40 százalékos átalányköltség elszámolására ad lehetőséget a személyi jövedelemadó törvény (de kiskereskedelmi tevékenység esetén ez az érték 90 százalék, illetve egyes további tevékenységek esetén akár 80 százalék is lehet). Ez egy relatíve kevés adminisztrációval járó, egyszerű formája az adózásnak, ahol a költségek levonása után megmaradt jövedelemből további 1,2 millió forint adómentesnek számít az egyéni vállalkozó számára (vagyis ezzel az összeggel még tovább csökken az adóalap). Ebben az adózási konstrukcióban – ellenben a KATA-val – a személyi jövedelemadót (15%), a társadalombiztosítási járulékot (18,5%) és a szociális hozzájárulási adót (13%), a SZOCHO-ot is meg kell fizetni, amely együtt egy 46,5 százalékos adóterhelést jelent.

A rendelkezésre álló, a KATA körből kieső vállalkozások számára a vállalkozói személyi jövedelemadó a másik, későbbiekben esetleg igénybe vehető opció, ahol a költségek tételesen elszámolhatók, vagyis gyakorlatilag gyűjteni kell a költségszámlákat, megfelelően nyilvántartani, majd azok levonhatók a bevételből (ezt tehát a nagy költségintenzitású, az átalányadózás esetében 40 százalékos szabály alá eső tevékenységek esetében érdemes fontolóra venni). Ez az opció ugyanakkor egy sokkal komolyabb adminisztrációhoz kötött adózási mód (pl.: komolyabb nyilvántartási kötelezettség terheli), amely kötelezettségek teljesítése könyvelő nélkül nehezen elképzelhető. Emellett – hasonlóan az átalányadózáshoz – az SZJA, a társadalombiztosítási járulék és a SZOCHO megfizetése ugyanúgy szükséges (értelemszerűen eltérő adóalap után).

A szakember szerint annak, aki kiesik a KATA-ból, vállalkozóként az egyéni vállalkozók átalányadója tűnik a leginkább optimális adminisztrációval és adóteherrel járó lehetőségnek. Ugyanakkor azzal kell számolni, hogy míg a KATA esetében 12 milliós bevétel mellett az éves adóterhelés 600.000 forint volt, ez az egyéni vállalkozók átalányadója esetén – a 40 százalékos költséglevonás és az 1,2 millió forintos adómentes bevételi érték figyelembevétele mellett – magasabb, kb. négyszeres adóteher-növekedést eredményezhet.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jelentősen növekedhet az okoszebrák száma Magyarországon

Az út két szélén elhelyezett érzékelők és az útburkolatba helyezett nagy fényerejű LED prizmák villogó jelzéssel hívják fel az autósok figyelmét, mielőtt a gyalogos a zebrára lép.

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját.

Jó hír a légi utazóknak: nagyot nő a Ryanair flottája a nyáron

A Ryanair tovább bővíti flottáját azzal, hogy 40 új Boeing repülőgép leszállítására számít július közepéig

Oroszország a fejlett országoknál jobban növekedhet 2024-ben

A Reuters múlt havi közvélemény-kutatása szerint az orosz központi bank várhatóan 16%-on tartja irányadó kamatát a következő, április 26-i kamatmeghatározó ülésén. A Reuters által megkérdezett elemzők 2024 végére 12,5%-on várják a kamatlábakat
Hirdetés

Hírek

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.