Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Januárban újra gyorsult az infláció Németországban
No menu items!

Januárban újra gyorsult az infláció Németországban

Illusztráció: Bigstock

Gyorsult az infláció az év elején Németországban, elsősorban az energiaárak emelkedése miatt – jelentette a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Januárban a Destatis végleges adatai alapján 8,7 százalékkal, az előzetes adatokkal megegyező mértékben emelkedett a fogyasztói árindex Németországban.

Az új, 2020-as kalkulációs bázisév alapján felülvizsgált inflációs ráta 2022 decemberében 8,1 százalék, novemberben pedig 8,8 százalék volt. Az új kalkulációs módszer szerint tehát 2023 elején felgyorsult az infláció.

Az év végi lassulás után az inflációs ráta tehát továbbra is magas szinten marad” – mondta Ruth Brand, a szövetségi statisztikai hivatal elnöke. “Számos árucikk kategóriában és egyre inkább a szolgáltatások terén is áremelkedést tapasztalhatunk. A magánháztartások számára januárban ismét különösen érezhető volt az energia és az élelmiszerek árának emelkedése” – tette hozzá.

Az energiatermékek ára januárban 23,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, még az emelkedés mértékének enyhítésére hozott intézkedések ellenére is. Decemberben az energiaipari termékek ára 20,3 százalékkal nőtt éves bázison.

A januári áremelkedéshez hozzájárult a “decemberi gyorssegély” megszűnése is. A villamos energiára, a földgázra és a távfűtési díjra bevezetett árfék azonban korlátozta az energiaárak emelkedését.

Az élelmiszerárak januárban 20,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos hónapjához képest, tehát több mint kétszer olyan mértékben, mint az inflációs ráta. Az élelmiszerárak emelkedésének üteme alig változott a decemberihez képest, amikor 20,4 százalékos volt.

Januárban energiaárak nélkül 7,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves bázison, energia- és élelmiszerárak nélkül pedig 5,6 százalékkal. Decemberben 5,2 százalékos volt az áremelkedés mértéke.

Az előző havi árszintet 1,0 százalékkal haladta meg a januári, szintén az előzetes adattal megegyező mértékben, míg decemberben 0,8 százalékos volt a havi árcsökkenés.

Az energiaárak összességében 8,3 százalékkal emelkedtek januárban havi bázison. A földgáz ára 46,1 százalékkal, a távfűtésé 63,9 százalékkal emelkedett januárban, a villamos energia ára pedig 6,5 százalékkal. Az olajtermékek körében az üzemanyagok 1,9 százalékos áremelkedését ellensúlyozta a könnyű fűtőolaj árának 3,3 százalékos csökkenése.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált árindex, a HICP éves bázison az előzetessel megegyező, 9,2 százalék lett januárban a decemberi 9,6 százalék után. Havi bázison a harmonizált árindex végleges értéke szintén az előzetessel megegyező 0,5 százalék lett, míg az előző hónapban, decemberben 1,2 százalékkal csökkent.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.