Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Jelentősen nőtt a Wellis Magyarország Zrt. árbevétele tavaly
No menu items!

Jelentősen nőtt a Wellis Magyarország Zrt. árbevétele tavaly

A hidromasszázs kádakat, szabadtéri medencéket, szanitereket gyártó, magyar tulajdonú Wellis Magyarország Zrt. árbevétele 32 százalékkal nőtt tavaly, meghaladva az 50,8 milliárd forintot a 2021. évi 38,4 milliárd forinttal szemben, az adózott eredmény az előző évi 3,8 milliárd forintról mintegy egymilliárd forintra csökkent – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A közzétett éves beszámoló szerint az export árbevétel 30,9 milliárd forintról 41,5 milliárd forintra nőtt, amiben jelentős szerepet játszott, hogy a vállalat 2022-ben tovább bővítette értékesítését az Amerikai Egyesült Államokba, valamint Németországban új leányvállalatot alapítottak, Romániában pedig egy raktárat nyitottak.

A legnagyobb árbevétel a medencék eladásából származott, tavaly 6 százalékkal több medencét adtak el, mint 2021-ben. Az üzemi tevékenység eredménye 2021-hez viszonyítva 69,2 százalékkal csökkent 1,27 milliárd forintra az előző évi 4,1 milliárdról.
A vállalat folytatta beruházását az ózdi telephelyén, aminek következtében az értékcsökkenési leírás összege 36,9 százalékkal növekedett 2021-hez képest. Az ózdi gyáregységben 2021 júniusában megkezdődött a termelés, 2022-ben pedig átadtak egy 24 ezer négyzetméteres raktárcsarnok is.

A gazdasági környezet kedvezőtlen változásának hatására a cég tavaly 300 dolgozóját bocsátotta el a dabasi üzeméből. Az éves jelentés szerint a termelésben dolgozók létszáma 74 százalékkal csökkent 2022 végére, ami a bérköltségekben 44 százalékos csökkentést jelentett.

Az éves beszámoló szerint a vállalat az idén folytatja az új gazdasági környezethez történő alkalmazkodást, szigorú létszám és költségkontroll mellett. A piac bővítése érdekében az Egyesült Királyságban egy közös vezetésű vállalkozást alapítottak, Svájcban pedig egy új exkluzív bemutatóterem megnyitását tervezik.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.