Kezdőlap Építőipar Jöhet az Építésrendészet - megtisztulást hozhatna a szakma szerint
No menu items!

Jöhet az Építésrendészet – megtisztulást hozhatna a szakma szerint

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) több alkalommal megfogalmazta már az építésgazdaságot érintő versenytorzító aggályait, amely a piac ellenőrzésének hiányában burjánzik. Az illetékes hatóságoknál most újra kezdeményezték a valós és célzott helyszíni ellenőrzéseket, és ehhez ÉPÍTÉSRENDÉSZET felállítását, hatáskörének kialakítását hangsúlyozza Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

A kezdeményezés egyik oka, hogy az Európai Unión kívüli befektetők építéssel együtt járó befektetéseinél – különös tekintettel az ázsiai, távolkeleti befektetéseknél – a létesítmények megvalósításából a hazai vállalkozások kiszorulnak. A mellőzöttség fő oka, hogy olcsóbb ajánlatot tudnak tenni azok az unión kívüli vállalkozások, amelyek nem tartják be az uniós és a magyar előírásokat.

A hatóságok ellenőrzési rendszere alapvetően regiszterekre, nyilatkozatokra épül. A versenyegyenlőség azonban megkívánná, hogy valós, összetett helyszíni ellenőrzések mentén lehessen vizsgálni azok jellemzőit.

A hazai vállalkozások sok esetben versenyhátrányba kerülnek, főleg akkor, amikor a befektetések ösztönzése során az állami kedvezményeket biztosító szerződések megkötésekor egyáltalán nem kötnek ki uniós, vagy magyar beszállítói részarányt. Így többek között nem hazai építőanyagokat használnak fel, nem magyar mérnöki szolgáltatásokat vesznek igénybe és unión kívüli munkavállalókat foglalkoztatnak dömpingszerűen.

Napjainkban elengedhetetlen követelmény kell legyen, hogy a harmadik országbeli, ún. vendégmunkások foglalkoztatása egyszerre szolgálja a piacvédelmet, a hatékonyság javítását és mindez versenyegyenlőség mellett valósuljon meg.

A kezdeményezés másik oka, hogy kóklerek ne vehessenek részt a Otthon Start támogatási program megvalósításában és a várható otthonfelújítási és egyéb más otthonteremtő program létesítményeinek a kivitelezésében. 

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) több alkalommal megfogalmazta már versenytorzító aggályait, ezért a versenyegyenlőség megteremtéséért újra kezdeményezte a helyszíni ellenőrzéseket és az ÉPÍTÉSRENDÉSZET létrehozását.

Az ellenőrzések szempontrendszerére az ÉVOSZ részletes javaslatot fogalmazott meg a nemzetgazdasági és az építési miniszterek felé az ÉPÍTÉSRENDÉSZET hatáskörébe, amely a teljesség igénye nélkül az alábbi:

  • Minőségügyi vizsgálatok
  • Szabályos foglalkoztatás
  • Tartózkodási engedély
  • Munkavállalási engedély
  • Társadalombiztosítás, adózás
  • Szakképzettség
  • Nyelvismeret
  • Bérezés
  • Szálláskörülmények
  • Munkavédelem, munkaegészségügy

Az ÉVOSZ további javaslatokat is a kormányzati döntéshozók figyelmébe ajánlott:

  • Külföldi befektetők építési beruházással járó létesítményeinek megvalósításához legyen előírva meghatározott százalékban európai uniós (magyar) részarány, amely magában foglal létszámot, hazai építőanyagot, szolgáltatást.
  • Minden olyan esetben, amikor a kérelem 100 főnél nagyobb létszámra irányul, meg kellene kérdezni a térségben rendelkezésre álló építőipari vállalkozásokat a munkaerő biztosítására, akár az unión kívüli, harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásával.
  • A harmadik országbeli munkavállalók „behozatalára” vonatkozóan elérkezett az idő a piac liberalizálására. Stratégiai partnerségi cím nélkül is – a jogszabályi feltételek betartása mellett – egy szélesebb kör hozhasson be az országba munkavállalási céllal foglalkoztatottakat.
  • A lakásépítést és a lakásfelújítást célzó támogatási programokban csak a tevékenységre jogosult, kamarai szakmai regisztrációval rendelkező vállalkozások vehessenek részt.

-azüzlet-

Fotó: Freepik

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.