Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kazahsztán. Nem indul az elnökválasztáson Nazarbajev lánya
No menu items!

Kazahsztán. Nem indul az elnökválasztáson Nazarbajev lánya

Előrehozott elnökválasztást tartanak június 9-én Kazahsztánban – jelentette be kedden Kaszim-Zsomart Tokajev ideiglenes államfő a lakossághoz intézett televíziós beszédében. 

A politikus azt hangoztatta, a választásra azért van szükség, hogy megszűnjön a politikai bizonytalanság az országban. Azt ígérte, hogy a rendkívüli elnökválasztás tisztességes, nyílt és igazságos lesz. Elejét kell venni bármilyen bizonytalanságnak, meg kell erősíteni a köztársaság első elnöke, Nurszultan Nazarbajev politikájának stabilitását és folyamatosságát – tette hozzá.

A közép-ázsiai országban az előző elnökválasztást 2015. április 26-án tartották. A központi választási bizottság adatai szerint akkor a szavazatok 97,75 százalékát Nazarbajev kapta. Az elnöki mandátum öt évre szól Kazahsztánban.

Nazarbajev idén március 19-én – harminc éven át tartó kormányzását követően – váratlanul lemondott hivataláról. Másnap a törvényhozás felsőházának elnökét beiktatták az államfői tisztségbe – írta az MTI.

Ezzel egy időben a felsőház elnökévé választotta Nazarbajev legidősebb lányát, Dariga Nazarbajevát, akire elemzők korábban lehetséges utódként tekintettek. A politikusnő tanácsadójától származó értesülés szerint, amelyet Tengrinnews.kz oldal közölt, Nazarbajeva nem tervezi, hogy indul az elnökválasztáson.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tehetséggondozás a szervezetben – Mindenki nyer(het)

Ahol a tehetséggondozást már egyszer bevezették (és az jól működik), ott könnyebb megszerezni (és megtartani) a piacról a tehetséges munkarőt,

Az európai tőzsdékhez képest alulteljesítő volt a BUX

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6622,36 ponton zárt pénteken, ez 55,69 pontos, 0,85 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Növekvő forgalomban minimálisan emelkedett a BUX a héten

Az OTP folytatta a sajátrészvény vásárlást. A társaság a hétfői kereskedésben 60 535 darab, kedden 65 322 darab, szerdán 14 502 darab, csütörtökön 30 ezer darab részvényt vásárolt.

Kész: Lezárult az MVM informatikai átállása

Az egyetemes szolgáltatóváltást követően megváltoztak az E.ON ügyfélszolgálati elérhetőségei, amelyekről az ügyfelek az eon.hu oldalon tájékozódhatnak
Hirdetés

Hírek

Mi várható a héten? Adatok az államháztartásról és a fogyasztói árakról

Hétfőn teszi közzé a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének június végi helyzetéről a gyorstájékoztatóját.

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Gazdaság

Kamatdöntés – Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács júniusban

A monetáris tanács hónapról-hónapra értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását, amelyek alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről.

Rekord kárkifizetések lesznek a viharok miatt

Az idei május-júniusi adatok szerint összesen 61,5 ezer bejelentésnél és 7,7 milliárdos összegnél tartanak a biztosítók.

1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet áprilisban

Márciushoz viszonyítva az export kiigazított volumene 1,2, míg az importé 1,8 százalékkal csökkent.

Az MNB az ügyfelek haladéktalan kártalanítására szólítja fel a bankokat

Az MNB üdvözli, hogy számos pénzforgalmi szolgáltató már megkezdte az ügyfelek kártalanítási folyamatát,