Kezdőlap Autó Kecskeméti Mercedes. Kigördült az első tisztán elektromos modell
No menu items!

Kecskeméti Mercedes. Kigördült az első tisztán elektromos modell

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jörg Burzer, a Mercedes-Benz AG termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági tagja a Mercedes új, teljesen elektromos modelljével. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A magyar autóipar történelmi mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy most először kezdődik meg az országban egy tisztán elektromos meghajtású jármű sorozatgyártása – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten.

A tárcavezető a Mercedes új, teljesen elektromos SUV modellje, az EQB sorozatgyártásának megindítását bejelentő ünnepségen arról számolt be, hogy az autóipar forradalmi megújuláson megy keresztül. Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta: amelyik ország meg tudja nyerni az elektromobilitási beruházásokért folytatott nemzetközi versenyeket, “az megnyeri magának a jövőt“.

A megközelítőleg 50 milliárd forintos beruházás, amelyhez az állam 15 milliárd forint támogatást nyújtott, 4400 munkahely megtartását teszi lehetővé, és több száz újat hoz létre – hangsúlyozta a külügyminiszter.

Történelmi pillanat

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy a magyarországi járműgyártás során most először készülnek sorozatgyártásban tisztán elektromos autók, amit történelmi pillanatnak nevezett.

Büszke vagyok, hogy most már ez a mérföldkő is örökre a Mercedes-Benz és a mi kecskeméti gyárunk nevével fonódik össze. A sikert az teszi számomra különlegessé, hogy a világjárvány idején jelentkező kihívások ellenére is el tudtuk kezdeni a sorozatgyártást az eredeti terveknek megfelelően” – mondta.

Jörg Burzer, a Mercedes-Benz AG termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági tagja leszögezte, hogy folytatódik a vállalat “elektromos offenzívája“, és az évtized végére a márka minden szegmensben készen áll majd az elektromos átállásra.

Digitális, rugalmas, hatékony és fenntartható gyártás: a Mercedes-Benz aktívan alakítja és előremozdítja a jövő autógyártását” – hangsúlyozta Burzer, köszönetet mondva a magyar kormány támogatásáért.

A gazdaság gerincoszlopa

Szijjártó Péter beszédében rámutatott, hogy az autóipar a magyar gazdaság “gerincoszlopává” vált, így mára a teljes ipari kibocsátás 25 százalékát adja a szektor, amelyben több mint 150 ezren dolgoznak.

Hozzátette, hogy 2010-ben 3600 milliárd forint volt az ágazat termelési értéke, amely idén remélhetőleg meg fogja haladni a 10 ezer milliárd forintot.

Beszédében aláhúzta, hogy a szektor 90 százalékban kivitelre termel, s ennek nyomán Magyarország a világ húsz legnagyobb autóipari exportőr országa közé került.

Magyarország a benzinmotorok tekintetében a világ harmadik legnagyobb exportőre, míg az elektromos akkumulátorokat és a dízelmotorokat illetően az ötödik, illetve a hatodik helyen áll.

Magyarország készen áll arra, hogy ebbe a közös sikertörténetről szóló könyvbe még sok-sok új fejezetet írjunk” – fogalmazott, a Mercedes magyarországi tevékenységét méltatva.

A miniszter hangsúlyozta: ez a beruházás még szorosabbá teszi a kétoldalú gazdasági együttműködést Németországgal, amely hazánk első számú kereskedelmi partnere.
Emellett beszélt arról is, hogy a kormány stratégiája a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásainak kezelésére “egyértelműen sikeres volt“.

Tavaly beruházási rekordot döntött az ország, soha annyian nem dolgoztak a rendszerváltás óta, mint most, és rekordmértékű gazdasági növekedést sikerült elérni az idei második negyedévben. “Míg mindazok, akik a hitelfelvételre és a segélyekre helyezték a válaszok fókuszát, akik nem tudtak megelőzni a kapacitások leépítését, kudarcot vallottak” – mondta.

Teljes a paletta

A Mercedes tájékoztatása szerint a tisztán elektromos, kompakt EQB modellt – a kínai piacot leszámítva – a világ valamennyi országába Magyarországról exportálják majd.

Emellett aláhúzták, hogy a vállalat kecskeméti gyártósorain immár valamennyi meghajtás szerepel a klasszikus belső égésű motoroktól a plug-in hibrideken át a tisztán elektromos meghajtásig, az üzem termelése pedig 2022-től teljesen karbonsemlegessé válik, és a létesítmény a globális gyártási hálózat fontos pillére marad hosszú távon is.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sikeres jubileumi szezont zárt és nagy tervekre készül a Mátraszentistváni Sípark

Közel ötvenezer vendéget fogadott a 20. születésnapját ünneplő Mátraszentistváni Sípark a 2024-2025-ös téli szezonban. A hazai síszezon december 26-án a Síparkban kezdődött, és egészen március 23-ig tartott, 84 napon át biztosítva télen is a mozgás, az aktív életforma lehetőségét a magyar családoknak és mindenkinek, aki kedveli a téli sportokat.

Lakásbiztosítása van? Siessen, már nincs sok idő váltani!

Néhány nap van már csak hátra a lakásbiztosítási kampányból. Addig még mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb konstrukciót, akár alacsonyabb díjút, akár magasabb biztosítási összegűt keres. A Bank360.hu összegyűjtötte mire kell figyelni, hogy valóban jól járjunk a váltással.

Francia mintára segítenék a szatmár-beregi térség turisztikai fejlődését

Francia mintára közös projektet tervez indítani a Kislépték Egyesület, a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) a szatmári és beregi térségben, hogy elősegítsék a turisztikai régió fejlődését.

Az MNB új vezérigazgatót jelöl a Budapesti Értéktőzsde élére

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatósága 2025. május 1-jei hatállyal Tóth Tibort jelöli a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának. A korábbi makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár Végh Richárdot váltja a BÉT élén.
Hirdetés

Hírek

Így módosulhat most az ESG-törvény

A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetést indít az Európai Bizottság...

Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Március végétől Debrecenből Lipcsébe és Máltára hoz járatot a BMW

A Universal Airlines március 30-tól heti két retúrjáratot indít...

Németország kiszabadult a költségvetési kalodából. Örülhetünk?

Friedrich Merz A német parlament történelmi döntést hozott: elfogadták azt...

Gyengült hétfő reggelre a forint

Az eurót hétfő reggel hét órakor 399,59 forinton jegyezték a péntek esti 398,92 forint után. A dollár jegyzése 367,36 forintra ment fel 366,46-ról, a svájci franké pedig 415,39-re 414,30 forintról.

Gyengült a forint kedd reggel

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Cseh szakember az Air France-KLM magyarországi irodájának új vezetője

A légitársasági csoportnál 23 éve dolgozó Jan Kropáčeket nevezte...

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.