Kezdőlap Világgazdaság Kereskedelmi háború. Megállapodott Amerika és Kína
No menu items!

Kereskedelmi háború. Megállapodott Amerika és Kína

A kereskedelmi vitát részben rendező egyezség keretében Kína vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, az Egyesült Államok pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezet be újabb pótvámot.

A két ország képviselői egy időben jelentették be, hogy tető alá hozták a régóta várt részmegállapodást.

Trump és Hszi elnök egy korábbi találkozójukon. Egyelőre kérdés, hol írják alá az új megállapodást. Fotó: Reuters

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren közölte azt is, hogy azonnal megkezdik a tárgyalásokat az átfogó megállapodás megkötésének érdekében, nem várják meg a jövő novemberi amerikai elnökválasztást. Jelezte, hogy a kínai importtermékekre korábban bevezetett pótvámok közül a 25 százalékos tarifa érvényben marad, a többit pedig 7,5 százalékra csökkentik. Megerősítette, hogy a december 15-re beütemezett vámemelés elmarad.

A kínai vezetők “beleegyeztek számos strukturális változtatásba, valamint (amerikai) mezőgazdasági és energetikai termékek, készáruk masszív vásárlásába” – írta Trump a Twitteren.

Az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatala úgy fogalmazott, hogy a megállapodás magában foglalja a szellemi tulajdonjogokkal, a technológia transzferrel, a mezőgazdasággal, a pénzügyi szolgáltatásokkal és a devizaárfolyamokkal kapcsolatos kérdéseket. Az Egyesült Államok továbbra is 25 százalékos pótvámot tart fenn évi 250 milliárd dollár értékű kínai termékre, 120 milliárd dollár értékű áru esetében azonban megfelezi, 7,5 százalékra mérsékli a pótlólagos vámot.

Pekingben az érintett minisztériumok – a központi gazdaságtervező hivatal, a pénzügy-, a kereskedelmi, a külügy- és a mezőgazdasági tárca – magas rangú képviselői közölték, hogy a két ország nagy előrelépést ért el a kereskedelmi tárgyalásokon és elfogadta a részmegállapodás szövegét.

Rámutattak, hogy ez az egyezség védeni fogja a külföldi cégek érdekeit Kínában, csakúgy mint a kínai vállalatok jogos érdekeit az Egyesült Államokban.

Vang Sou-ven kereskedelmi miniszterhelyettes kijelentette, az Egyesült Államok azt ígérte, hogy fokozatosan kivezeti a kínai árukat sújtó pótvámokat. Kiemelte, hogy megállapodtak a szellemi tulajdonjogok védelméről és a hamisított termékek elleni fellépésről.

Liao Min pénzügyminiszter-helyettes úgy fogalmazott, hogy Kína a kereskedelmi tárgyalások lényegét a pótvámok megszüntetésében látta, és a két ország dűlőre jutott a kérdésben. Az Egyesült Államok megígérte, hogy bizonyos tervezett és már hatályos vámokat eltöröl, és még több kínai terméknek nyújt mentességet.

Liao Min közölte, hogy a két ország között még folynak az egyeztetések arról, hogy hol és mikor írják alá a részmegállapodást. Hozzátette, hogy a további tárgyalások a most elfogadott részmegállapodás megvalósításától függenek majd.

Han Csün, az agrártárca helyettes vezetője megerősítette, hogy Kína az eddigieknél több gabonát, rizst és kukoricát importál majd az Egyesült Államokból.

Ning Csi-csö, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) alelnöke hozzátette, hogy növelik az energetikai, a mezőgazdasági és a gyógyszeripari termékek, valamint a pénzügyi szolgáltatások importját is.

A kínai vezetők azonban nem közöltek részleteket sem mennyiségről, sem értékről. Ning Csi-csö annyit mondott, hogy majd később ismertetik a részletes adatokat és számokat.

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.